Kultúra, oktatásÉlete a hitben megerősödni vágyóké

2015. május 26., kedd
 
Élete a hitben megerősödni vágyóké

Majoros Mária Ármella domonkos rendi nővér lesz a vendége az Emlékpont közéleti estjének, a Közéleti Pontnak május 27-én, szerdán 17 órakor. A domonkos nővérek visszatelepülését előkészítő és a közösséget újraindító Ármella nővérrel Bartucz Katalin beszélget az Andrássy úti közgyűjteményben.

 

 


A 86 esztendős Ármella nővérnek idén március 15-én adományozta Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a város Pro Urbe díját. A laudációban elhangzott, hogy a vásárhelyi születésű Majoros Mária sorsa már korán, eldőlt, hiszen harmadik elemitől a domonkos nővérek iskolájába járt.

Az érettségi után Szarvaskendén kezdte meg szolgálatát, ám egy év múlva haza kellett jönnie, mert a szerzetesi rendeket feloszlatták. Családját kuláknak minősítették, ő pedig hirtelen családfenntartó lett, ám lélekmentő munkáját nem adta fel. A nővért a folyamatos félelem sem tudta megtörni, hite mellett a legnehezebb időkben is kitartott. Pedig az illegális hitoktatás miatt Vásárhelyről is mennie kellett: Szentesre, majd Szegedre került a Társadalombiztosítási Igazgatósághoz, ahonnan főkönyvelőként vonult nyugdíjba.

 

A domonkos rend a rendszerváltás után szerveződhetett csak újjá. 2005-ben, a nővérek Hódmezővásárhelyre történő visszatelepítésében és a Virág utcai Óvoda átvételében Ármella nővér komoly szerepet vállalt. A mai napig mindazoknak segít, akik hitükben szeretnének megerősödni.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Egy csendes hely a belvárosban

 

Olvassa el ezt is!

Eltűnhetnek hazánkból a fecskék 2020-ra

Eltűnhetnek hazánkból a fecskék 2020-ra

A molnárfecskék egyedszáma 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké pedig 30 százalékkal csökkent 10 év alatt Magyarországon.
Mise és néptánc

Mise és néptánc

Van aki a Pünkösdöt a Belvárosi Templomban, van aki a Kopáncsi Tanyamúzeumban ünnepelte. Ám a szakemberek állítása szerint sokan nem is tudják mit ünnepelnek.

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.