BulvárEldobás helyett beledobás

2016. június 5., vasárnap
 
Eldobás helyett beledobás

Hódmezővásárhely utcáira, köztereire napokban kihelyezték a kétszáz új hulladékgyűjtő egy részét, amelyre összesen hétmillió forintot szánt az Önkormányzat.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

A henger alakú tartály, öntöttvas tartóoszloppal darabonként 35 ezer forintos ára, a fellelhető gyártók ajánlatánál valamivel kedvezőbb, azonban Vágó János önkormányzati képviselő a Vásárhelyi Híreknek azt mondta, a hétmilliós árban az új betontalapzatok pótlása, és az első kétszáz darabon felüli további szeméttárolók leszállítása is benne van.  

 

A részben a belvárosba, a Hódtói városrészbe, illetve a Kertvárosba szánt tárolók ezüst- és fekete színben készültek, mindegyiken csikktartó is van.

 

Néhány hónappal ezelőtt a facebookon körbejártak a Vásárhely belvárosban kihelyezett elkorrodált szeméttárolókról készült fotók. A képeken több olyan edény is látható, amelyek „erős emberek” kung-fu rúgásainak estek áldozatul. A nemrég felszerelt kamerarendszer visszatartó ereje valószínű sokat fog javítani a szeméttárolók élettartamán.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Koncert Budapesten vásárhelyi táncosokkal

Koncert Budapesten vásárhelyi táncosokkal

Több tízezer néző előtt a világ egyik vezető zenekara 500 - köztük vásárhelyi - gyerektáncossal adott koncertet Budapesten, a Hősök terén. Sok képpel! 
Rúdtánc és rabosítás

Rúdtánc és rabosítás

A Németh László iskolában a délután kettőig tartott színvonalas és gazdag programokba láthatóan valamennyi korosztály nagy élvezettel vetette bele magát. Sok képpel!
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.