Kultúra, oktatásEgyütt szavalt Vásárhely is

2014. január 23., csütörtök
 
Együtt szavalt Vásárhely is

A magyar kultúra napján a Himnusszal indult útjára az Együtt Szaval a Nemzet program, amelynek keretében a világ magyar nyelvű általános és középiskoláinak tanulói együtt szavalhattak az internet segítségével.

 

 

 

 

Az iskolák a Google+ Hangouts on Air - azonnali internetes közvetítések létrehozására szolgáló - funkcióján keresztül kapcsolódhattak be a programba.

Január 22-én 7 és 10 óra között a kezdeményezés YouTube-csatornáján, a YouTube.com/egyuttszavalanemzet oldalon várták a közös versmondáshoz csatlakozó iskolákat, osztályokat és iskolai közösségeket.

A kezdeményezésbe Hódmezővásárhely általános- és középiskolái is bekapcsolódtak.

A Budajenői Általános Iskola diákjai Jordán Tamás vezetésével szavalták el a Himnuszt. Ezzel egy időben a világ más részeiről csatlakozó iskolák szavalatai is megtekinthetők voltak akár Székelyudvarhelyről, akár Melbourne-ből, vagy Tokióból.

A különböző helyszíneken – így a vásárhelyi iskolások százai által - elhangzott valamennyi szavalat rögzítésre került, és a YouTube-csatornán keresztül visszanézhetővé vált.

Április 11-ig - a magyar költészet napjáig - a részt vevő iskoláknak lehetőségük lesz további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.

A Vásárhelyi Hírek összegyűjtötte a hódmezővásárhelyi iskolák videóit:

 

 

 

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elmélkedés a Magyar Kultúra Napján

Elmélkedés a Magyar Kultúra Napján

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (Kosztolányi Dezső)
Kézilabdás lányok fontos hétvégéje

Kézilabdás lányok fontos hétvégéje

Január 24-26. között rendezik Debrecenben az ország legjelentősebb kézilabda utánpótlás versenyét, a VII. Főnix Kézilabda Utánpótlás Tornát.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.