GazdaságEgyelőre nincs tolongás

2015. december 3., csütörtök
 
Egyelőre nincs tolongás

December 2-án Hódmezővásárhelyen is elindult a földárverés. Eddig a 17-ből csak 4 -re volt vevő. Hódmezővásárhelyen decemberben három helyen van földárverés. A 3 hektárnál kisebb földekre pedig folyamatosan lehet pályázni.

 

 

 

 

 

A döntően szántó művelési ágba tartozó állami földterületek árverésén a licit az 5,5 millió hektár magyarországi termőterület mintegy 7 százalékát, nagyjából 350-400 ezer hektárt érint. Csongrád megyében összesen 8265 hektárra lehet licitálni.

 

A törvény értelmében egy gazda maximum 300 hektárt vásárolhat, a programban helyben lakó gazdák indulhatnak, a licitáláshoz 10 százalék letéti összeg kell. Az árverés a piaci ár plusz 10 százalékról indul.

 

Az árverésen az nyer, aki a legmagasabb árat kínálja, a szabályozás szerint elővásárlási jogot élveznek egyebek között a haszonbérlők. A nyilvános árverésen garanciális feltételek mellett lehet majd földet venni, 20 évi elidegenítési-terhelési tilalom mellett, az állam visszavásárlási jogának bejegyzésével. Ha egy terület nem kel el, azt újra meghirdetik, lefelé nincsen licit, felfelé viszont nincsen határ. 

 

Hódmezővásárhelyen három helyet jelöltek ki a földárverésre:

A Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal - Földhivatali Osztály épületében, a Petőfi utca. 6. szám alatt 2015. december 2-től december 11-ig,

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében, 2015. december 14-től december 30-ig.

A Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály - Növény- és Talajvédelmi Osztály épületében, a Rárósi út 110. szám alatt 2015. december 2-től december 30-ig.

 

December 2-án, az első vásárhelyi földárverésen Eperjes és Szegvár környéki földterületre lehetett licitálni. Eddig 4 terület kelt el, a legnagyobb egy 271 hektáros szántó volt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új szakmák a láthatáron

Új szakmák a láthatáron

Mindhárom partnernek előnye lesz az együttműködésből, a közös gondolkodásból, de legfőképpen a szakmát tanulók kerülnek kedvezőbb helyzetbe.
Az Eger ellen javíthat a Kosársuli

Az Eger ellen javíthat a Kosársuli

A kék-sárgák eddigi hat meccsükből mindössze kétszer hagyták el győztesen a pályát. Szombat este az Eger ellen javíthatnak mutatójukon. Interjúval frissítve!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.