KözéletEgy történelmi kijelentés nyomában

2014. február 6., csütörtök
 
Egy történelmi kijelentés nyomában

Rendszerváltó portrék – rendszerváltó mondatok címmel indít sorozatot az Emlékpont a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából.

 

 

 

Az 1989-es év történelmi, politikai eseményeiről Pozsgay Imre egyetemi tanárral, egykori államminiszterrel Lázár János országgyűlési képviselő beszélget február 8-án, szombaton 10 órától a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény előadótermében, tájékoztatta Elek András a Vásárhelyi Híreket..

 

A Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ sajtóreferense elmondta, az Emlékpont új sorozata a rendszerváltoztatás negyedszázados évfordulója alkalmából felidézi 1989 legfontosabb eseményeit, bemutatja a változás éveiben meghatározó szerepet játszó közéleti szereplőket. A Rendszerváltó portrék – rendszerváltó mondatok című programsorozat első rendezvényén Pozsgay Imre portréját ismerhetik meg az érdeklődők. Pozsgay Imre volt az első állampárti politikus, aki az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte, Nagy Imre újratemetésén őrt állt annak koporsójánál.

 

Mint ismeretes, 1988. november 29-én a Budapest Sportcsarnokban összegyűlt pártaktivisták és munkásőrparancsnokok előtt Grósz Károly pártfőtitkár ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) az egypártrendszer viszonyai között képzeli el a „pluralizmust”, és a „fehérterror” rémével fenyegette elvtársait. Alig két hónapra rá, 1989. január 28-án Pozsgay Imre, a kormány államminisztere a Magyar Rádió 168 óra című műsorában a Történelmi Albizottság jelentésére hivatkozva bejelentette: '56-ban nem ellenforradalom, hanem "népfölkelés" történt. Ez volt az a pont, ami végérvényesen megkérdőjelezte a kommunista rendszer legitimitását.

 

E történelmi mondat elhangzását követően néhány nappal ‑ szinte napra pontosan negyedszázada ‑ február 3-án Pozsgay Imre kijelentését Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Porcelángyár több ezres hallgatósága előtt megismételte és kijelentette: „A nép annak a maroknyi csoportnak az uralma és gaztettei ellen lépett fel, amely proletárdiktatúrának hirdette saját uralmát, de amely nem volt más, mint a néptől elszakadt szűk oligarchia uralma.” Beszédében sürgette a „nemzeti kibékülést” és azt, hogy a pártvezetés a többpártrendszer bevezetését „realitásként kezelje”. Pozsgay az Emlékpontnak adott interjújában elmondta, hogy "azzal a biztos tudattal tértem vissza Budapestre, hogy a vásárhelyi tanulságokat azok is megfontolják, akik vesztemre törnek.”

 

Az MSZMP-n belüli hatalmi viszonyokról, a rendszerváltásról és az azóta eltelt évekről Pozsgay Imrével Lázár János országgyűlési képviselő beszélget február 8-án 10 órakor az Emlékpontban.

 

Olvassa el ezt is!

Kötöttségek nélkül

Kötöttségek nélkül

Február 8-án, szombaton délután 4 órától Pannonhalmi Zsuzsa rendhagyó tárlatvezetésre invitálja a közönséget. Betekintést kaphatunk a művész gondolatvilágába.
Mennyit tévéztünk 2013-ban?

Mennyit tévéztünk 2013-ban?

Néhány meglepő számadat: 47 magyar csatorna 2013-ban összesen 3 és fél évnyi reklámot sugárzott.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...