SportEgy osztállyal feljebb - megérdemelten

2016. július 18., hétfő
 
Egy osztállyal feljebb - megérdemelten

A vásárhelyi HLKC Felnőtt csapata az NBII-es bajnokság megnyerésével az NBI/B keleti csoportban való indulásra szerzett jogot. Három év után a kitartó munka és lelkiismeretes felkészülés eredménye, hogy az NBII-ből egy osztállyal feljebb lépnek.

 

 

 




Mától, 19 fős kerettel Gaál Adrienn vezetőedző irányítása alatt a csapat megkezdte a felkészülést.

A vezetőség tájékoztatása szerint a keretben több új játékos és néhány tehetséges junior kerettag is helyet kapott. Játékoskeretükben jelentős változások történtek a nyáron, a csapat meghatározó játékosától, Hegyi Dianától hosszú idő után búcsút vettek, Kecskeméti Szabina, Szőke Zsanett és Vuletic Suncica pedig máshol folytatja pályafutását. Kránitz Gréta kölcsönszerződése lejár az egyesületnél, Komáromi Nikolettre pedig tanulmányai miatt nem számíthatnak.

 

A HLKC -hoz viszont öt új játékos érkezett: Török Gabriella többéves békéscsabai kitérő után igazol “haza” Hódmezővásárhelyre, Nagy Emese a Szeged KKSE, Szűcs Dalma az Orosházi NKC, Répás Georgina és Gercsó Dóra pedig a Kézilabda Szeged SE csapatából igazolt a HLKC-ba. Kónya Kingát - Orosházáról - pedig egyéves kölcsönszerződés után végleg leigazolták.

A szakmai stábban is történtek kisebb változások, az előttük álló évben Gaál Adrienn vezetőedző munkáját segíti Bagi Mátyás erőnléti edzőként, Bán Sándor pedig masszőrként.

Augusztusban több felkészülési mérkőzés is játszik a csapat, augusztus 20-21-én pedig részt vesznek az Orosházi NKC által szervezett nyolc-csapatos tornán.

 

A bajnokságot hazai pályán kezdik,szeptember második hétvégéjén. A szintén NBI-be feljutott Pilisvörösvár csapatát fogadják a Balogh Imsi Sport Arénában.

 

A Magyar Kézilabda Szövetség nyilvánosságra hozta az NBI/B 2016/2017. évi csoportbeosztását.

 

Keleti csoport:

Szeged KKSE
Oxxo Energy Orosházi NKC
Pénzügyőr SE
Szent István SE
Kézilabda Szeged SE
NKK Balmazújváros
FTC II.
Hajdúnánás SK
Kecskeméti NKSE
Nyíradony VVTK
Eszterházy KFSC Eger
Pilisvörösvári TKSE
Gödi SE
Hódmezővásárhelyi LKC

 
 
Forrás: HLKC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jön a pénz, csak másképpen

Jön a pénz, csak másképpen

Csak azok kapják a juttatást, akik a Kliknek dolgoznak. Kimarad a bölcsődei és óvodai dajkák és gondozók nagy része.
Magyar csapat bronzérem vásárhelyi közreműködéssel

Magyar csapat bronzérem vásárhelyi közreműködéssel

Pénteken este hazaérkezett Szlovéniából az erős ellenfelekkel megrendezett U23 négyes viadalon rajthoz állt - két vásárhelyi sportolóval megerősített - válogatott.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.