SportEgy küzdős csapat csodákra képes

2018. február 12., hétfő
 
Egy küzdős csapat csodákra képes

Február 10-én a HLKC számára hazai pályán, a Balogh Imsiben folytatódott az NBI/B keleti csoport 15. fordulója a tabella negyedik helyén álló Kispest NKK csapata ellen.

 

 

 

Fotó: Blaskovics Tibor

 

 

 

 

Jól kezdett a vásárhelyi csapat, Herceg és Nagy Emese találataival hamar 3 gólos előnybe kerültek. Ezt az előnyt sokáig tartották, még a félidő derekáig növelni is tudták.

Hátul jól működött a HLKC védelme, és Veress is jó formában védte a kapt. Elől pedig Szepesi vezetésével, valamint Lovistyék és Herceg gólerős játékával teljesen megérdemelten húztak el a vendégcsapattól. Ezt kisebb hullámvölgy követte, aminek eredményeként a Kispest előbb felzárkózott, majd a vezetést is átvette. Szerencsére ez csak átmeneti állapot volt, hiszen a félidőre már újra a vásárhelyieknél volt az előny.

 

A második félidő jó játékot, és a HLKC fölényét hozta. Fokozatosan elléptek a fővárosi vendégcsapattól, amihez nagyban hozzájárult a csereként pályára lépő Ádász a kapuban, míg Lovistyék és Herceg továbbra sem tudott hibázni. A félidő derekára állandósult 5-6 gólos vásárhelyi előny. A hektikus, néhány furcsa játékvezetői ítélettel tarkított végjátékban sikerült megőrizni előnyüket, így közönségük jogos vastapsa mellett vonulhattak a Felnőtt Női csapat játékosa az öltözőbe.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Kispest NKK 36-31 (18-16)

NBI/B keleti csoport, Női Felnőtt bajnokság – 15. forduló
2017.02.10., Balogh Imsi Sportaréna – 200 néző
Játékvezetők: Dulai Á., Pisák B.

Versenybírók: Juhász I., Miklós M.

HLKC: Dömény-Veress – Török 5, Nagy 2, Szepesi 5, Herceg 11, Lovistyék 11, Székesi, Cs: Ádász (k), Áncsán (k), Mihajlov 2, Kandó, Horváth, Földesi, Kovács, Bálint

A Kispest gólszerzői: Kuti 10, Kiss 8, Fundák 4, Bárdi 4, Polics 3, Nagy Zs. 2

 

Varga József vezetőedző: “Azt hiszem nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, ha a tabellára nézünk, viszont bebizonyították a játékosok, hogy egy komplett, küzdős csapat csodákra képes. Sok gólt kaptunk, de ez a mérkőzés jellegéből adódott. Mi viszonylag gyors támadásokat vezettünk, amit jó védekezésből tudtunk megoldani, fontos volt a második félidőben Ádász Dia nagyon jó kapusteljesítménye is. Az ellenfél pedig átlövésekkel gyorsította a játékát. Elindultunk valamerre, aztán, hogy a következő két meccs mit hoz és egyenesen továbbmegyünk-e ezen az úton, azt a jövő dönti el.”

 

A bajnokság következő fordulójában a tavaszt két győzelemmel kezdő, ezzel a kieső zónából rohamléptekkel menekülő Nyíradony vendégeként lép pályára a HLKC Felnőtt Női csapata február 17.-én.

 

 
 
Forrás: hlkc
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem Húsvéti ajándék lesz a 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvány

Nem Húsvéti ajándék lesz a 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvány

Hegedűs Zoltán hazug emberrel nyílt vitát nem akar. Márki-Zay Péter a nyílt vitát a demokrácia minimumának, az utalványosztogatást kampányfogásnak tartja.
Taroltak a NICS-HSÚVC úszói a TYR Kupán

Taroltak a NICS-HSÚVC úszói a TYR Kupán

Ez volt a 10. TYR Kupa, amelyen összemérte tudását a hazai úszósport java. Idén a versenyen 29 egyesület több, mint 400 versenyzője vett részt.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.