Kultúra, oktatásEgy különleges iskola vásárhelyi története

2015. október 6., kedd
 
Egy különleges iskola vásárhelyi története

A hódmezővásárhelyi Wass Albert Irodalompártoló Egyesület és a Németh László Városi Könyvtár Idéző című irodalomtörténeti sorozatának következő előadásán, a máramarosszigeti Jogakadémia vásárhelyi történetét ismerhetjük meg.

 

 

 


A XVII. századtól egészen a XX. század második feléig számos jogakadémia állt fenn a történelmi Magyarországon. Ezek sorában tartozott az 1831-ben alapított Kecskeméti Református Jogakadémia, melynek falai között nevelkedtek a hazai jogtudomány olyan jeles képviselői, de diákjai közé tartozott Jókai Mór is, a magyar szépirodalom kiemelkedő alakja.

A Tiszántúli Református Egyházkerület fennhatósága alá tartozott a debreceni főiskola és felsőbb leányiskola mellett a máramarosszigeti jogakadémia és főgimnázium, ennek hódmezővásárhelyi főgimnáziuma is. Ez utóbbi működését a Református Egyetemes Konvent 1924. május 21-én szüntette be.

Talán kevesen tudják, hogy a jogakadémia írott emlékei a mai napig fellelhetők Vásárhelyen. A Németh László Városi Könvytár az 1920 és '23 közötti három tanév évkönyvét őrzi.

 

Az Emlékpontban egy szeptember elején tartott konferencia témái között már szerepelt a Jogakadémia vásárhelyi története.

Október 8-án, 17 órától a Németh László Városi Könyvtárban az érdeklődők ismét hallhatnak a különleges vásárhelyi iskoláról Presztóczki Zoltán levéltáros előadásában. 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hegedűs Endre is csodálkozott

Hegedűs Endre is csodálkozott

Kitűnő érzékkel: a nosztalgiázást a lokálpatriotizmussal ötvözve, Hegyi Endre tablókon mutatta be az egykori Hódmezővásárhely egy-egy jellegzetességét. Képekkel!
Országos minta lehet

Országos minta lehet

Elkészült egy országosan egyedülálló vizsgálatsorozat kiértékelése, amely hódmezővásárhelyi gyerekek egészségi állapotáról ad átfogó képet.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.