SportEgy győzelem egy vereség

2016. szeptember 5., hétfő
 
Egy győzelem egy vereség

Szeptember 3-án újabb két edzőmérkőzést játszottak az NB I/B-s vásárhelyi felnőtt kosarasok Szerbiában, vajdasági I. ligás csapatok ellen.

 

 

 

 

 

 

 

Délben egészen jó játékkal, végig vezetve győztek a Vrbas ellen Vas Péterék. A fáradt csapat valamennyivel gyengébben teljesített délután, így szoros meccsen – a végjátékban kikaptak Bácska Topolyán.

 

Az első meccsen 89 - 68-ra nyertek, míg a másodikon 3 ponttal alulmaradtak: 79-76 -al győzött a KK Topola.

 

Utasi Gábor edző: „Az első mérkőzés elejétől mi kontrolláltuk a játékot. A védekezésünk ma is elfogadható volt, leszámítva a rengeteg lepattanót, amit az ellenfélnek engedélyeztünk. Ebben még sokat kell fejlődnünk a bajnokság rajtjáig. A támadó játékunk is kezd egyre jobb képet mutatni.”

A másodikról: „A két meccs közti rövid pihenőidő miatt arra számítottam, hogy nehézkesen kezdünk, Ezzel szemben a mérkőzés elején 10 pontos előnyre tettünk szert, amit sajnos nem sikerült megtartani. Sok hibával játszottunk, védekezésben nem tudtunk harapni és rengeteg labdát adtunk el. Az ellenfél sokkal frissebben mozgott a találkozó második felében. A meccs végére teljesen szétesett a játékunk. Egyetlen pozitívum, hogy senki nem sérült meg.”

 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Hajnali pofonosztás Székkutason

Hajnali pofonosztás Székkutason

A hűvös fázós szeptemberi hajnalban egy kis bunyóval akarhatta felmelegíteni magát négy férfi Székkutason. Csoportosan elkövetett garázdaság lett belőle.
Vásárhelyi lányok sikere a Szuper Ligán

Vásárhelyi lányok sikere a Szuper Ligán

Az Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőn a teljes hazai élmezőny indult. A Hódiák SE két sportolója egy ezüstéremmel és egy 5. helyezéssel tette le a névjegyét.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.