Kék hírekEgy bokorban dugta el a csípőfogót

2015. november 30., hétfő
 
Egy bokorban dugta el a csípőfogót

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei november 27-én 23 óra 30 perckor a hódmezővásárhelyi autóbusz állomást ellenőrizték, amikor egy gyanúsan viselkedő férfira figyeltek fel.

 

 

 

 

Igazoltatták a férfit, aki azt mondta, hogy a kerékpárja zárát akarja kinyitni, de nem találja a kulcsot. Amikor a rendőrök közölték vele, hogy a lakat számzáras, beismerte, hogy el akarta azt lopni. Az egyenruhások a közeli bokorban egy csípőfogót találtak, amivel A. Tibor a zárat szerette volna elvágni.

A 39 éves férfinál tartott házkutatáson egy aznap délelőtt a hódmezővásárhelyi sportcsarnok elől ellopott biciklit foglaltak le a rendőrök.

 

A. Tibor ellen lopás bűntette és lopás vétsége kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.  

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Magyar zászló Bangkokban

Magyar zászló Bangkokban

Hódmezővásárhelyi lány lett aranyérmes a  World Bodybuilding & Physique Federation által Bangkokban rendezett világversenyen.
Tüzelőanyag-támogatás Vásárhelyen

Tüzelőanyag-támogatás Vásárhelyen

Pályázattal, idén 200 köbméter vegyes tűzifa ingyenes kiosztását tervezi a vásárhelyi Önkormányzat. Nyesedék gyűjtésére folyamatosan lehet jelentkezni.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.