Kék hírekEgy autó csomagtartójában hurcolták el a vásárhelyi férfit

2015. január 9., péntek
 
Egy autó csomagtartójában hurcolták el a vásárhelyi férfit

Január 9-én délután a Hódmezővásárhelyi Járási Bíróság csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt ült össze, amelynek elkövetői 2012 nyarán brutálisan bántalmaztak egy férfit, elvették értékeit, majd kutyanyakörvvel kikötözve magára hagyták egy tanyán.

 

 


A Vásárhelyi Hírekben is írtunk az ügyről 2012-ben. A sértett, 28 éves hódmezővásárhelyi férfi az egyik vádlott megbízásából dolgozott egy Ópusztaszer külterületén található tanya felújításán, illetve végzett különféle alkalmi munkákat neki az építkezésen. A tanya egy másik vádlotté volt, és amikor onnan eltűnt annak laptopja és több mint százezer forintnyi készpénze, ő azt gyanította, a lopást a sértett követte el.
H. Zoltán és társa augusztus 21-én másik két társukkal és egyikőjük barátnőjével autóval a sértett keresésére indultak, végül az egyik hódmezővásárhelyi söröző játéktermében találták meg a férfit. Már a kocsmában is bántalmazták a sértettet - a történteket a biztonsági kamera is rögzítette -, majd erőszakkal a gépkocsijukba ültették, és a városból kiérve újból megverték. A férfitól elvették két mobiltelefonját és néhány ezer forintját, majd az autó csomagtartójába zárva a tanyára vitték.
A vádlottak a tanyán ismét bántalmazták a sértettet, és mivel az megkísérelt elszökni - a többi között egy kutyanyakörvvel - egy ágyhoz kötözték. Miközben a vádlottak Szegedre mentek, a sértettnek sikerült kiszabadítania magát, és a szomszédos tanyán segítséget kért. A férfit súlyos sérülésekkel kórházba vitték, a vádlottakat pedig másnap reggel elfogta a rendőrség.
A vádlottak részben beismerték a történteket, de a bíróság előtt nem tettek vallomást. Az eljárás során korábban azt állították, csupán a tartozást akarták visszakérni a sértettől. A védők arra hivatkoztak, hogy a vádlottak a rablásnál enyhébben minősülő bűncselekményt, önbíráskodást követtek el.

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság bíróság csoportosan elkövetett rablás, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés és személyi szabadság megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek a négy férfit. A bíróság a H.Z., Sz. R., K. I. Z., büntetett előéletű vádlottra nyolc, büntetlen előéletű R. D. társukra pedig öt és fél év büntetést szabott ki és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottak a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen a vádlottak és a védők fellebbezést jelentettek be, így a döntés nem jogerős.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék sajtó
VH
 

Olvassa el ezt is!

113 hódmezővásárhelyi nem tért haza

113 hódmezővásárhelyi nem tért haza

72 évvel ezelőtt következett be a magyar történelem legtöbb áldozatot követelő veresége a Don-kanyar poklában. Január 10-én és 11 -én megemlékezések lesznek.
Még több vigyázó szem

Még több vigyázó szem

Állításuk szerint a bűncselekmények előfordulási gyakorisága főleg a térfigyelő kamerarendszerrel lefedett közterületeken csökkent.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.