Kék hírekNyomoz a rendőrség a tegnapi vonatbaleset ügyében

2014. március 4., kedd
 
Nyomoz a rendőrség a tegnapi vonatbaleset ügyében

A helyszíni szemle adatai alapján közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.

 

 

 


Március 3-án 12 óra 26 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Szentesen az Ipartelepi úton egy személyvonat és egy kamion összeütközött.

A helyszíni szemle adatai alapján egy szemes kukoricát szállító járműszerelvény a Téglagyári úti vasúti átjárón akart áthaladni a fénysorompó villogó fehér jelzésénél, amikor a félpótkocsi úgynevezett letalpalói a vasúti átjáróban felakadtak. A sofőr elmondása szerint percekig próbálkozott az átjáróból tovább haladni. Eközben érkezett a 11 óra 55 perckor Hódmezővásárhelyről  indult menetrendszerinti motorvonat, amelynek vezetője az akadályt észlelve vészfékezett, de az ütközést elkerülni már nem tudta.

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a balesetben tizenhárman, 4-en súlyosan, 9-en könnyebben sérültek meg. Közülük egy életveszélyes sérültet, a kamion sofőrjét mentőhelikopter vitte a szegedi klinikára, egy másik ember sérülése súlyos, a többiek könnyebben sérültek meg, őket Szentesen és Hódmezővásárhelyen látják el. A motorvonat az ütközéstől kisiklott, de nem borult fel.

A Szentesi Rendőrkapitányság a helyszíni szemle adatai alapján tömegszerencsétlenséget okozó közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének gyanúja miatt folytatja a nyomozást az ügyben szakértők bevonásával.  A balesetről további információk ITT!

Képen a tegnapi baleset és a letalpaló

 

Olvassa el ezt is!

Esély a legjobbak közé jutásra

Esély a legjobbak közé jutásra

Ex-vásárhelyi játékosokkal megerősített Salgótarján nem bírt az Enternet Kosársulival. Végig vezetve, magabiztosan nyerték az  NB I/B-s férfi kosárlabda fordulóját.
Hapkido mesterképzés Vásárhelyen

Hapkido mesterképzés Vásárhelyen

Egy résztvevő: 30 éve foglalkozom harcművészetekkel és a mai napig van mit javítanom és elsajátítanom, de ez csak egymás között működik, ha magasabb szintű sportolók együtt tudnak dolgozni. Képekkel!
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.