KözéletEddig már hat fertőzött van a rektor környezetéből

2020. március 23., hétfő
 
Eddig már hat fertőzött van a rektor környezetéből

Mint arról a VH-ban tegnap írtunk, a Szegedi Tudományegyetem rektora a Tirolban töltött sítúrája után, az önkéntes karantén helyett bejárt a munkahelyére, sőt több műtétet is levezetett. Majd napokkal később jelentkeztek nála a fertőződés tünetei, az elvégzett teszt pedig kimutatta a vírust a szervezetében.

 

 

 

 

 


A több szerkesztőségnek, így a Vásárhelyi Híreknek is megküldött közleményében részletesen ír a megfertőződéséről. Többek között azt írta: ….”a hazaérkezésemet követően végzett orvosi munkám steril körülmények között, a legszigorúbb egészségügyi protokoll szerint zajlott – mint korábban is minden esetben –, így kizárt, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tettem volna ki….”

 

Azonban a március 23-i hírek szerint vasárnap estig legalább hat embernél – orvosoknál, klinikai munkatársaknál –mutatták ki a koronavírust azok közül, akik feltételezhetően kontaktust létesítettek Rovó Lászlóval, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fertőzött rektorával. A vírust többek között az SZTE egyik rektorhelyettesénél és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Idegsebészeti klinikájának egyik orvosánál is kimutatták- írja a Magyar Hang.

A bajokat fokozza, hogy Rovó László koronavírusos megbetegedése miatt legalább 9 aneszteziológus, több fül-orr-gégész, szakápoló és műszerezési szakasszisztens (műtős) is karanténba kényszerült.

 

A tegnapi operatív törzs tájékoztatón elhangzott, Rovó László környezetéből összesen 120 személy került karanténba.

Ha nem jelentkeznek náluk a betegség tünetei, akkor is két hétig kiesnek a munkából.

 

A Magyar Hang információi szerint az SZTE Klinikai Központjában alapesetben 85 aneszteziológus dolgozik, azaz az egyetem rektora miatt kialakult helyzetben ez a szakterület a legszerencsésebb esetben is minimum két hétre megtizedelődik, de komoly nehézségek elé néz a Fül-Orr-Gégészeti és Nyak- Fejsebészeti Klinika is. A rektori pozíció mellett ennek az intézménynek az igazgatói posztját s Rovó László tölti be.

Értesüléseink szerint az idegsebészeti klinika munkatársa Rovó Lászlóval közösen ment síelni az észak-olaszországi Dél-Tirolba, ám a rektorral ellentétben hazatérése után egyből karanténba vonult.

 

A rektor közleményével nagyjából egyidőben a Magyar Orvosi Kamar vasárnap délután bejelentette, hogy Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal vizsgálatot kezdeményez a Szegedi Tudományegyetem rektorával szemben. Szükség esetén az eljárás magasabb fórumok elé kerül.

 

A méltán elismert, hazai és nemzetközi viszonylatban is nagytudású fül-orr-gégész specialista, Rovó Lászlónak magánrendelése is van Hódmezővásárhelyen. Arról nincs hír, hogy Tirolból hazaérkezése után volt-e Vásárhelyen magánrendelése.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Etikai vizsgálat a rektor ellen

Etikai vizsgálat a rektor ellen

Közleményt küldött a Vásárhelyen is közismert fül-orr-gégész specialista Prof. Dr. Rovó László rektor, aki koronavírus fertőzéssel bejárt munkahelyére, műtéteket végzett.
Jelentős változások a vásárhelyi kórház működésében

Jelentős változások a vásárhelyi kórház működésében

Március 23-tól újabb szigorú, a járóbeteg ellátást is érintő intézkedések lépnek életbe. Természetesen továbbra is érvényes a január 23-tól elrendelt látogatási tilalom.
Nagyszámú parkoló és kerékpártároló is épül

Nagyszámú parkoló és kerékpártároló is épül

A tram-train-hez kapcsolódó, parkolási és kerékpártárolási gondokat megoldó építkezések kezdődnek hamarosan Hódmezővásárhelyen. Nyár végére kell befejezni.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.