GazdaságEbben a sikerben Vásárhely is benne volt

2016. december 22., csütörtök
 
Ebben a sikerben Vásárhely is benne volt

Varga Mihály miniszter is gratulált és oklevelet adott át az EuroSkills versenyen fodrász szakmában bronzérmet szerzett Szőllösi-Vágó Évának.  

 

 

 

A képen középen Szöllősi-Vágó Éva  (MTI)

 

 

 

Szöllősi-Vágó Éva szegedi fodrász áprilisban a szakmája legjobbja lett a III. SkillsHungary nemzeti döntőjén. Így a 23 éves fodrász hónapokig készült, hogy hazai gyyőztesként decemberben a svédországi Göteborgban, az EuroSkills nevű Eb-n is megmutassa tudását.

 

Az eredményt ismerjük, két ezüst, négy bronz és három kiválósági éremmel tért haza a magyar csapat a szakmák Európa-bajnokságáról, melyen 16 magyar fiatal, 14 szakmában képviselte hazánkat. Közülük Szöllősi-Vágó Éva bronzérmet szerzett, ami a hazai fodrász szakma hírnevét öregbíti. Nem utolsó sorban közvetve pedig a vásárhelyi fodrászképzés jó megítélését erősíti, mert bár Szöllősi-Vágó Éva Szegedre járt iskolába. Tombáczné Szemerédi Zsuzsa szegedi felkészítője mellett, Vásárhelyen a Kálvin téri Elegance Szalonba járt gyakorlatra, sőt az első munkahelye is itt volt. Hódmezővásárhelyen Meszlényi Tamásné és Cseh István mesterfodrászok szakmai segítségével már 2012-ben egy aranyéremmel tért haza Darmstadtból, egy nemzetközi versenyről. További több érmes helyezés után jött az idei SkillsHungary győzelem, most pedig az EuroSkills bronzérme.

 

Szöllősi-Vágó Évát és a többi 15, más szakmákban helyezést, díjazást elérteket köszöntötte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten december 22-én délelőtt.

Mint mondta, a magyar gazdaságnak szüksége van jól felkészült, kiváló szakemberekre.

A magyar szakemberek az élvonalban vannak, amit jól mutat, hogy az EuroSkills versenyen a magyar csapat az előkelő 5. helyen végzett, a 28 induló ország csapatai között.

 

Varga Mihály arra kérte a magyar csapat versenyzőit, hogy segítsék a következő időszak indulóinak felkészítését, hiszen Magyarországon rendezik meg 2018-ban EuroSkills versenyt.

 

A rangos díj nyilván nagyon jó referenciának számít, a terveiről kérdezve, Szöllősi-Vágó Éva a Vásárhelyi Híreknek elmondta, mivel saját szalon nyitására nincs anyagi lehetősége, fodrászüzletben szeretne széket bérelni és idővel az oktatásban is szeretné kamatoztatni tudását.

Jelenleg két napot dolgozik Vásárhelyen, a többi napokon pedig Szegeden.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is megették a feladatot

Idén is megették a feladatot

Hetedik alkalommal tartották meg a város egyik méltán legnépszerűbb vetélkedőjét, amelynek a motorja a jó szervezés, a sziporkázó hangulat. Eredményekkel és sok képpel!
Báli menetrend Vásárhelyen - 2017

Báli menetrend Vásárhelyen - 2017

Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Gazdasági Egyesület és a Huszárbál rendezvényei adják 2017-ben a megyei jogú város báli szezonját. Divatötletekkel!
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.