SportDöntetlen a Szeghalom ellen

2013. október 13., vasárnap
 
Döntetlen a Szeghalom ellen

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Felnőtt csapata az NBII 4. fordulójában Szeghalmon lépett pályára szombaton.

 

 

 

 

Jól indult a meccs, az első 6-8 perc “tapogatózása” után fokozatosan elléptek el a hazaiaktól, a 4-5 gólos előnyük állandósult, olvasható a HLKC hivatalos oldalán. A kapuban Tóth Orsi remekelt, támadásaikat pedig megfelelő hatékonysággal fejezték be. A második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy begyűjtik az újabb győzelmet, viszont egyre több hiba csúszott a befejezésekbe, többször is rossz döntést hoztak, vagy “naggyá tették” a hazai kapust. A szeghalmiak szép lassan felzárkóztak, majd meg is fordították az állást az extra-teljesítményt nyújtó Vargának köszönhetően.

A HLKC csapatából hiányzott a frissesség, illetve a megfelelő cserék lehetősége. Tószegi harmadik kiállítása után már-már reménytelen helyzetbe kerültek, de a lányok igazi csapatként küzdöttek a meccs végéig. A rengeteg kiállítással tarkított végjátékban – kétgólos hátrányból felállva – Hegyi időn túli büntetőjével megmentették az egyik pontot, de a mérkőzés összképe alapján inkább elvesztettek egyet.

 

Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 30-30 (13-17)


Szeghalom: Balogh, Szabó V. 2, Hőgyes 2, Szabó D., Tóth 1, Varga 12, Csikós 7, Széchenyi 2, Sáfián 4
HLKC: Kothencz – Sajtos, Tószegi 10, Török B. 4, Hegyi 8, Török M. 3, Gaál 3, Cs. Tóth (k), Molnár (k), Fürcht 2, Krumesz, Szabó, Blaskovics G., Becsei, Bálint

 

Gaál Adrienn játékos-edző: “Az első félidőben egyértelműen mi irányítottuk a játékot, így 3-4 gólos előnyt sikerült kiharcolni. A második játékrészben sajnos több hibát vétettünk, pontatlanok voltak a támadás-befejezéseink és szép lassan ledolgozta a hátrányát a hazai csapat. A végjátékban, kétgólos hátrányt ledolgozva megmutattuk újra, hogy igazi csapat vagyunk és tudunk egymásért küzdeni! Játékunkat jelentősen befolyásolta, hogy a kezdőcsapatból Németh Zsófi és Manga Fruzsina is hiányzott, és az is döntőnek bizonyult, hogy Tószegi Krisztina a hajrában harmadik két perces kiállítása után nem tudta tovább segíteni a csapatot. “

 

Junior mérkőzés

Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 10-44 (7-17)

Szeghalom: Hajdu, Takács 1, Lenner, Macsán, Oláh, Bak 1, Vadász, G. Nagy, Marhás, Sándor É., Sándor A., Balogh, Szabó V., Hőgyes 3, Szabó D., Tóth 4
HLKC: Balogh – Blaskovics I. 6, Szabó 2, Varga-Tóth 12, Klemm 5, Földesi 2, Kandó 3, Cs: Áncsán (k), Fürcht 2, Molnár, Bálint 3, Becsei 3, Török M. 6

Beslin Anikó edző: “A két csapat nem volt egy súlycsoportban. Igyekeztünk végig gyorsan, lendületesen játszani. A rengeteg lőtt gól ellenére is sok hiba jellemezte a játékunkat!”


A következő fordulóban október 19-én a HLKC Felnőtt csapata  hazai pályán fogadja a Békéscsabai ENKSE II. csapatát.

 
 
Forrás: hlkc - VH
 

Olvassa el ezt is!

A kerámia a helyén van

A kerámia a helyén van

Zárult a 16. Szimpózium. Az eltelt évek során a nehézségeket leküzdve, egy ma már hivatalosan is deklarált Nemzetközi Kerámiaközpont jött létre Hódmezővásárhelyen. Sok képpel!
Szívet melengető könyvek

Szívet melengető könyvek

A szívmelengető gondolatairól ismert íróval, Csitáry-Hock Tamással új könyvéről, a szerelemről, emberi kapcsolatokról, lélekről, életről beszélgetett Kárász Kata.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.