FélpercesDiplomás kormányablak ügyintézők

2013. december 15., vasárnap
 
Diplomás kormányablak ügyintézők

December 12-én délután Kormányablak ügyintéző Szakirányú továbbképzési szakos diplomáját vehette át 256 munkatárs Szegeden, a Megyeháza aulájában.

 

 

 

A hallgatók, 256-an, a kétféléves szak elvégzése után, novemberben tettek záróvizsgát. A már felsőfokú végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő és köztisztviselő kollégák képzése február óta zajlott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében.

A magas szintű tudásra, alapos felkészültségre azért van szükség, mert a Kormányablakok és az okmányirodák integrálása után, közel 2000 ügykörben kell eljárniuk azoknak az ügyintézőknek, akik az egyablakos ügyintézési rendszerben fognak dolgozni. A kormányablakok jelenlegi és leendő munkatársainak tehát egyaránt képzésre van szükségük, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai irányításával zajlik.

 

Olvassa el ezt is!

Döntően a tánc

Döntően a tánc

Idén a hódmezővásárhelyi Amatőr Művészeti Fesztivál döntőjén a tánc volt a „sláger.” Két néptánccsoport és egy modern tánccsoport vitte el díjakat. Eredmények!
Pedagógusok egyről a kettőre

Pedagógusok egyről a kettőre

Aki a minősítésen egyszer elbukik, két év után újra próbálkozhat, ha viszont ekkor sem sikerül megszereznie, nem dolgozhat tovább pedagógusként.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.