Kultúra, oktatásDinamikus városvezető volt

2016. december 9., péntek
 

December 9-ém délután  Hódmezővásárhely egykori polgármestere születésének 160. és halálának 100. évfordulója alkalmából a Bethlen Gábor Református Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Levéltár, valamint a Szeremlei Társaság emlékülést rendezett a gimnázium könyvtárában.

 

 

 

 

 

1892-ben Baksa Lajos az új polgármester az eskü letétele után székfoglaló beszédben köszönte meg a törvényhatósági bizottsági tagok bizalmát. Hitet tett - mint a negyedik legnagyobb magyar város polgármestere - a magyar nemzeti érdekek képviselete mellett. Jó, gyors és olcsó közigazgatást ígért, a város kulturális és anyagi érdekeinek szem előtt tartása mellett. Végül kifejtette, hogy a lakosság ügyeiben jóakarattal, de részrehajlás nélkül intézkedik.

Baksa Lajos polgármestersége idején több országos esemény is meghatározta a város mindennapjait: 1892-től a korábbi forint (váltópénze: krajcár) helyett a korona (fillér váltópénzzel) lépett életbe, mint törvényes fizetőeszköz, Kossuth Lajos 1894. március 20- án meghalt, 1895-ben a polgári anyakönyvvezetés került bevezetésre, végül a millenniumi ünnepségsorozat 1896-ban, amely egy kissé feledtetni tudta a mindennapi gondokat.
Városháza és egyéb építkezések is a nevéhez fűződnek. Baksa hivatali ideje alatt új lendületet vettek a köz- és magánépítkezések.

1892 és 1894 között épült fel egyebek mellett a Gazdasági Egyesület székháza a Lehel és az Andrássy utca sarkán, a Központi Szálloda és Kokovay Mátyás kétszintes háza a János téren. A polgári fiúiskola Szabadság (ma Szent István) téri épületét 1897-ben adták át rendeltetésének. A Petőfi, a Klauzál, valamint a Kállay utca több lakóháza is az 1890-es években épült. A másik fontos középület, amely több évtizedes előkészítés után megvalósult, a különálló gimnázium.

 

Ezekről és még egy sor, a polgármestersége idején a város életét jelentősen befolyásoló tevékenységéről Nagy Gyöngyi, történész (Emlékpont Múzeum), dr. Csokán Péter vegyészmérnök, Presztóczki Zoltán levéltáros, mindhárman a Szeremlei Társaság tagjai, valamint Triznya Arnold történész tartott előadást.

 

Az előadások után Návay Sándor szobrászművész Baksa Lajosról készített domborművét avatták fel.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Erre már régóta vártunk

Erre már régóta vártunk

November 29-én Vásárhely közelében, a 47-es út mellett letették az északi elkerülő út alapkővét, ott ahol egy 12 méter magas egyedülálló körforgalom lesz. Képekkel!
A Bethlen nekünk ennél többet ér

A Bethlen nekünk ennél többet ér

A könyv bemutatója óta a vásárhelyiek körében sokasodnak a képek minőségét kifogásoló, a kiadvány igénytelenségét hangsúlyozó vélemények.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.