BulvárDíjazott finom menű félezer forintból

2019. október 20., vasárnap
 
Díjazott finom menű félezer forintból

39 csapat részvételével október 12-én, 13-án, valamint november 9-én és 10-én zajlanak Budaörsön a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntői. A verseny témája ezúttal „a nyári ételek”.

 

 

 

 

 

 

 

Az októberi fordulóba, a nevezések bírálatából álló júniusi selejtező eredményeként, 39 csapat jutott be, köztük a hódmezővásárhelyi HMSZ NZrt. szakácsainak csapata.

 

Horváth Norbert, Takács Gergő, Verók András és Varga Ádám alkotta vásárhelyi csapat is bemutathatta menüjét Budaörsön, a Metro Gasztroakadémia látványkonyhájában.

 

Az immár hetedik alkalommal kiírt verseny szervezői – a Nébih mellett – a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), fővédnökei Dr. Nagy István agrárminiszter, Dr. Tuzson Bence közigazgatásért felelős államtitkár és dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke.

A verseny témája „a nyári ételek” volt. A versenyzőknek ehhez illő 3 fogásos felnőtt ebédet kellett nettó 550 Ft-os keretből kigazdálkodniuk és 3 óra alatt elkészíteniük. Az ételek kötelező eleme a hazai friss alapanyagokból készült lecsó és a méz. 

 

Az elődöntőkön az állandó szakmai zsűri és a versenyző csapatokból delegált zsűritagok értékelik komplex módon a résztvevők teljesítményét. A döntőbe – ami 2020. február 6-án a Sirha Vendéglátó- és Élelmiszeripari Szakkiállításon lesz – a 12 legjobb teljesítményt nyújtó csapat juthat majd be.

A sajtónyilvános eredményhirdetésre az utolsó versenynapon, november 10-én 12 óra 30 perckor kerül sor.

A vásárhelyiek - Horváth Norbert, Takács Gergő, Verók András és Varga Ádám - a HMSZ NZrt. szakácsai lecsós szűzérmét, illetve - a megszokottól kissé eltérő technikával - mézkúpot készítettek. Emellett tökből készült krémleves és libazsíron konfitált burgonya került tőlük a tálakra.

 

Érdemes hát drukkolni, hogy megismétlődjön a 2016-os siker. mert mint arról a Vásárhelyi Hírek több cikkben beszámolt – akkor a 26 indulóból 12-en, köztük a Hód Menza Kft. „színeiben” Verók András főszakácsként és Gedai Endre segítőjeként indulhatott a HUNGEXPO-n, a „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett közétkeztetői gasztro kupán.

A kétfős vásárhelyi csapat a döntőben a menűjére egy-egy különdíjat kapott. (Erről ITT olvashatnak!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Rendhagyó helyről érkezett pénz a felújításra

Rendhagyó helyről érkezett pénz a felújításra

Míg a Kálvin tér egyik oldalán lévő épületbe 240 millió pályázati, és 800 milliós önkormányzati pénzt pumpáltak, a tér másik oldalán rogyadozott a templom.
Mártélyi színkavalkád

Mártélyi színkavalkád

Varga Andrást túlzás nélkül a Mártélyi Holtág nagykövetének lehetne nevezni. Csak hogy ő nem szavakkal, hanem álomszép fotókkal képviseli a számára legkedvesebb helyet. 13 gyönyörű kép.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.