Kultúra, oktatásDiákok Őszi Tárlata díjazottjai

2015. október 2., péntek
 
Diákok Őszi Tárlata díjazottjai

Egy kicsit az Őszi Tárlat előhírnöke lett a Diákok Őszi Tárlata, amelyet hagyományosan a Németh László Általános Iskola és Gimnázium aulájában rendeznek.

 

 

 

 

 


Nyilvánvalóan büszkeséggel töltheti el az alkotásokat beküldő diákokat, hogy az elmúlt évek során egyre inkább az év egyik kiemelkedő hazai képzőművészeti eseményévé vált Őszi Tárlat előhírnökeként aposztrofálják a Diákok Őszi Tárlatát, amelyet idén már tizenharmadik esztendeje rendeztek meg.

 

 

Minden évben változatos témák alapján alkotnak a diákok. Például 2012-ben a 'Zene képekben' volt az alapmottó, 2013-ban a tizenegyediken Ulm és Hódmezővásárhely partnerkapcsolatának éppen akkor 20 éves évfordulójára 'Két város egy képen – utcák, terek, tornyok Ulmban és Hódmezővásárhelyen' alkotásra serkentő címet adták. 2014-ben pedig a tánc, a mozgás volt a téma.

 

Idén ’Portrék-Fények, színek, tónusok’ cím határozta meg az alkotások irányultságát. Az október 2-án délután a megnyitón köszöntőt mondott dr. Kószó Péter alpolgármester valamint Földi Péter Kossuth-díjas festőművész. A beadott művek nagy része vásárhelyi diák munkája, de többek között érkeztek pályaművek Szegedről, Sándorfalváról.

 

Díjazottak:

 

I. helyezett: Goják Anna 10.a

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

II. helyezett: Hargitai Réka 11.a

Tömörkény István Gimnázum és Művészeti  Szakközépiskola

Szeged

felkészítő:Nagy László

III. helyezett: Hajdú Botond 7.b

Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Vincze Gyöngyvér

 

Különdíj: Ábrahám Tandari Roland 3.

SZTEJK Weöres Sándor Általános Iskola

felkészítő: Borka Istvánné

 

További díjazottak:

 

Sáringer Kornél 4.o

SZTEJK Pallavicini Sándor Általános Iskola

Sándorfalva

felkészítő: Török Zsuzsanna

Miklós Vivien 4.o

SZTEJK Pallavicini Sándor Általános Iskola

Sándorfalva

felkészítő: Török Zsuzsanna

Szenti Noémi 6. b

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

Solti Lili 7.b

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Palásti Andrea

Zoltai Csanád 7. b

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Palásti Andrea

Lőkös Tímea 6. o

Bethlen Gábor Református Gimnázium

felkészítő. Dobóvári-Csorba Linda

Dávid Péter 7.o

Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

felkészítő: Mucsi Zoltán

Rédei Zita 6. b

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

felkészítő: Palásti Andrea

Baláti Balázs 11. b

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

Szabó Adrienn 11.a

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

Varga Ildikó 12.c

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

 

Dicséretben részesült: 

 

Hefkó Anna 3.o

Térségi Alapfokú Művészeti Iskola

Sándorfalva

felkészítő: Török Zsuzsanna

Gachályi Gréta 3.b

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Pintérné Elekes Edit

Nagy Ákos János 3.a

SZTEJK Weöres Sándor Általános Iskola

felkészítő: Borka Istvánné

Varró Boglárka 2.b

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Szabóné Horváth Anikó

Nagy Orsolya 7.b

Gregor József Általános Iskola

Szeged

felkészítő: Mari Karola

Wolf Eszter 6.c

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Lévai Anikó

Gyulafalvi Krisztina 7.o

Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

felkészítő: Mucsi Zoltán

Laczi Anna 8.d

Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Vincze Gyöngyvér

Klimó Liliána 8.d

Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Vincze Gyöngyvér

Mucsi Blanka 8.d

Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Vincze Gyöngyvér

Strang Vivien 8.d

Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Vincze Gyöngyvér

Klimó Valentina 8.b

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Lévai Anikó

Angyal Amira 6.c

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Lévai Anikó

Ecobici Cristina Maria 10.a

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

Klimó Liliána 8.d

Klauzál Gábor Általános Iskola

felkészítő: Vincze Gyöngyvér

Szilágyi Nóra 10.b

Bethlen Gábor Református Gimnázium

felkészítő. Dobóvári-Csorba Linda

Túri Ágnes

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola volt diákja

Paragi Anett 13.a

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

felkészítő: Zoltai Attila

 

 

Szántó Evelin 12. évf.

HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény

felkészítő: Bozsér Zsolt

Olajos Rita 12. évf.

HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény

felkészítő: Bozsér Zsolt

 

Kunyi Klaudia 11. o

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

felkészítő: Fiedler Judit

 

Picasso Parafrázis c. munka alkotói:

(Szemerédi Gabriella, Varga Petra, Vályi Blanka, Fábián Réka)

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

felkészítő: Fiedler Judit

Benkő Nóra 1.o

2014-es „Aprók Őszi Tárlata” nyertes pályázója

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

Csoportos dicséretben részesül:

Petőfi Sándor Általános Iskola 3. o

Szeged

 

 


 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Izgalmas, színes, hangulatos, színvonalas

Izgalmas, színes, hangulatos, színvonalas

Nem változtattak a több évtizede meghatározott „ars poetica”-n, vagyis deklaráltan realista, ábrázoló, illetve figuratív törekvések fóruma az Őszi Tárlat. Képekkel!
Márkus Molli ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon

Márkus Molli ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon

Az ifjúsági sakk legrangosabb versenyén a 8 éves vásárhelyi kislány, a 9 napos versenyen szenzációs sorozatban verte ellenfeleit.

 

Új parancsnoka van a vásárhelyi dandárnak

Új parancsnoka van a vásárhelyi dandárnak

Augusztus 9-én a dandárparancsnokság állománygyűlésén új parancsnok vette át a csapatzászlót és az alakulat vezetését a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában.
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.
 

És ezt már olvasta?

Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyi sportolókat méltattak
Vásárhelyi sportolókat méltattak A város sportéletében is jelentős értéket képviselő eredményeket elért három fiatal vásárhelyi sportolót köszöntött a pénteken Márky-Zay Péter.
 
A Wenckheim-ügy újabb fejezete
A Wenckheim-ügy újabb fejezete A Wenckheim-kastélyra, mint ismeretes hiába pályázott Hódmezővásárhely Önkormányzata, a megvétózott eljárás miatt Békés vármegyének adt.
 
Új igazgató az Egyesített Óvodák élén
Új igazgató az Egyesített Óvodák élén A városháza dísztermében ünnepi tanévnyitót tartottak a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvodák dolgozóinak.