Kultúra, oktatásA 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

2026. július 15., szerda
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.

 

 

 

 

 

 

A idei Vásárhelyi Őszi Tárlatra több mint ötszáz alkotó 1237 művét nevezte.

Az elmúlt évben jó kétszáz műalkotás töltötte meg, helyenként egészen feszesen a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria tereit, így Nátyi Róbert kurátor és a zsűrit alkotó kollégái - Kaszás Gábor művészettörténész, Szurcsik József képzőművész, egyetemi tanár, a tavalyi tárlat fődíjasa, a Magyar Művészeti Akadémia tagozatvezetője, valamint Majoros Áron szobrászművész és Fürjesi Csaba grafikusművész úgy döntöttek, hogy a válogatás végső száma mindenképpen alacsonyabb legyen a 2025-ösnél.

 

Tavaly vezették be, hogy kurátori meghívás alapján is érkeznek alkotások a tárlatra. A kiállításon szereplő művészek köre így a tárlat korábbi kiemelt díjazottjai mellett olyanokkal is bővül, akik még nem mutatkoztak be az Alföldi Galériában

 

Mindezt az is indokolta, hogy a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlatra ismételten jellemzőek a nagyméretű alkotások, így a rendezés szempontjai, a művek autonómiájának megőrzése végett is szükséges a tavalyinál valamivel kevesebb műalkotás. Az online zsűrizés háromnapos munkájának eredményeképpen 149 művész 185 alkotása reprezentálja Hódmezővásárhelyen a jelen képzőművészetét az október 4-én nyíló kiállításon. Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia vagy a klasszikus kategóriákba be nem sorolható mű szerepel majd a tárlaton.

 

A zsűri szeptember elsején, immár a valós műveket áttekintve dönt majd az októberi kiállításmegnyitón átadandó díjakról, köztük a tárlat fődíjáról, a Tornyai-plakettről, az életműdíjról vagy éppen az újonnan alapított, hódmezővásárhelyi kötődésű művészeknek adományozható Kurucz. D. István-díjról.

 

A látogatók az idei kortárs művészeti kiállítást október 4-től december 6-ig tekinthetik meg az Alföldi Galériában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Ulmi találkozó

Ulmi találkozó

Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.