Kék hírekDélkelet-ázsiai migránsokat tartóztattak fel Vásárhelyen

2018. február 11., vasárnap
 
Délkelet-ázsiai migránsokat tartóztattak fel Vásárhelyen

A rendőrök hat illegális migránst tartóztattak fel Hódmezővásárhelyen, akiket az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísértek.

 

 

 

 

 

 

 

A rendőrök február 11-én 8 óra körül Hódmezővásárhelyen tartóztatták fel a határsértőket. A magukat mianmari állampolgárnak valló férfiak sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

 

A Rendőrség híradásából nem derült ki, hogy az egykori Burmából érkezett migránsok a 2017 augusztusban indult katonai művelet kegyetlenkedései miatt elmenekült rohingya iszlám kisebbséghez tartoznának. A törzs több mint 650 ezer tagja a szomszédos Bangladesbe menekült. A mianmari buddhista többség, betelepült jövevényeknek tartja őket, akik állampolgársággal sem rendelkeznek. A mianmari hadsereg szélsőséges muszlim szervezetnek tartja őket, akik ellen felléptek. Banglades és Mianmar 2018 elején megállapodott a rohingyák fokozatos visszatelepítéséről.


A hat mianmari illegális migránst a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

Mint ismeretes, tavaly márciusban a parlament elfogadta a jogi határzárral, vagyis az idegenrendészeti őrizettel kapcsolatos törvénymódosítást, amely eredetileg 8 kilométeres mélységben határozta meg az illegális migránsok visszakísérését. Az új jogszabály szerint már nemcsak a határtól számított 8 kilométeren belül, hanem az országban ettől távolabb, bárhol elfogott migránsokat visszavihetik a magyar–szerb határra.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Légifelvételek a batidai kastélyról

Légifelvételek a batidai kastélyról

Nemrég elkészült az az ingatlanegyüttes, amelyet Nagyréti Vendégháznak hívnak. Az impozáns vadászkastély, a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilág szélén épült. Videó!
Taroltak a NICS-HSÚVC úszói a TYR Kupán

Taroltak a NICS-HSÚVC úszói a TYR Kupán

Ez volt a 10. TYR Kupa, amelyen összemérte tudását a hazai úszósport java. Idén a versenyen 29 egyesület több, mint 400 versenyzője vett részt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.