BulvárCsúcsra járatott zöldhatár

2014. december 8., hétfő
 
Csúcsra járatott zöldhatár

Naponta százával érkeznek a menekültek Szerbia felől. A folyamatos migrációs nyomás miatt az Országos Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség járőreivel meg kellett erősíteni a határrendészeti szolgálatot.

 

 

 


Míg 2013-ban összesen 17.475 felnőtt határsértőt fogtunk el megyénkben, 2014. január 1. és november 30. között 25.476 főt, melyből 3421 fő gyermek.

Például szombaton 28 csoportban 221 határsértőt, vasárnap 30 csoportban 306 határsértőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei a polgárőrökkel és a mezőőrökkel együttműködve.

 

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség munkatársait a határsértők őrzésében Csongrád megye más rendőri szervei is segítik. Az idegenrendészeti eljárások gyors és szakszerű lefolytatásában más megyei rendőr-főkapitányságok szakemberi is közreműködnek. A szállító kapacitás bővítésére az Országos Rendőr-főkapitányság 2december 5-én egy újabb szállító járművet bocsátott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendelkezésére. A kirendeltségen kialakított Egészségügyi Áteresztő Pont (Erről ITT írtunk!) a nap 24 órájában biztosítja a határsértők egészségügyi ellátását.

A rendőrség kérésére a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrsége december 6-tól sátrakat és ágyakat biztosított a kirendeltségnek, melyekben – szükség esetén – további 250-300 migráns elhelyezése oldódik meg. A rendőrség tájékoztatása szerint Csongrád megye migrációval érintett településein folyamatos a rendőri jelenlét.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra

Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra

A Vásárhelyi Hírek háziasszonya Baracskay Angéla: "'Karácsonyra mindig vállalom a nemes feladatot, de a sütinek mindig van apropója. Okot pedig mindig találok rá. Leginkább azért, mert édességfüggő vagyok."
Microsoft Office ingyen

Microsoft Office ingyen

Több tízezer forintot spórolhat a család, mert december 4-től minden köznevelésben tanuló diák ingyen letöltheti a Microsoft Office legfrissebb változatát.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.