FélpercesCsongrád megye az egyik kivétel

2013. december 7., szombat
 
Csongrád megye az egyik kivétel

Ismét közzétette a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkavédelmi és munkaügyi igazgatósága, hogy idén januártól október 8-ig hány baleset történt a magyar munkahelyeken.

 

 

 

Az adatok a három napot meghaladó keresőképtelenséget, illetve a halált okozó munkabaleseteket tartalmazzák, azokat melyeket a munkahelyi jegyzőkönyvek által nyilvántartásba vettek.


A területi bontásnál a feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján Budapest magasan vezet 1811 balesettel, a listán Pest megye követi 1148 esettel, míg a képzeletbeli dobogóra Borsod-Abaúj-Zemplén megye került még fel 758 regisztrált szerencsétlenséggel. A lista másik végén Nógrád megyét találjuk 226 esettel, majd Békés (247) és Zala (272) következik.

A halállal végződő esetek többségében férfiak voltak az áldozatok, hiszen az 53-ból mindössze 4 nő volt, de általában is jellemző, hogy inkább az erősebbik nem a balesetek szenvedő alanya: az összes 11 567 balesetből 7 530-szer férfiakat ért szerencsétlenség a munkahelyén, a nőket 4 037-szer érte sérülés.

Halálos balesetből Pest megyében mértek a legtöbbet, mégpedig hatot, ezt követően három megye (Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom) következik öt halálesettel, míg a balesetek számát vezető Budapesten 'mindössze' három ilyen esetet regisztráltak. A statisztika szerint mindössze két megye mondhatja el magáról, hogy nem történt egyetlen halállal végződő baleset sem a területén, ez Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Csongrád.

 

Olvassa el ezt is!

Előzetesben a vásárhelyi temetői tolvaj

Előzetesben a vásárhelyi temetői tolvaj

Teljes a vásárhelyi P. Gyula bűnlajstroma. A keddi őrizetbe vétele után mától előzetes letartóztatásba került. Jelenleg is több büntetőeljárás van ellene folyamatban.
Átadták az ország első háromdimenziós mammográfkészülékét Hódmezővásárhelyen

Átadták az ország első háromdimenziós mammográfkészülékét Hódmezővásárhelyen

A szűrési programnak köszönhetően. 2013-ra a kistérségben a csaknem hatezer, veszélyeztetett korosztályban lévő nő majdnem 70 százaléka vett részt szűrésen.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.