Kék hírekElőzetesben a vásárhelyi temetői tolvaj

2013. december 7., szombat
 
Előzetesben a vásárhelyi temetői tolvaj

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, akit kedden vett őrizetbe a rendőrség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

 

 

 

 

A bíróság döntése alapján P. Gyula. gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, azaz 2013. január hó 6. napjáig tart, olvasható a közleményben. (Valószínű 2014. január 06. a helyes dátum! a szerk.)

 

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azért kezdeményezte P. Gyula gyanúsított előzetes letartóztatását, mert megalapozott gyanú áll fenn arra, hogy 2013. szeptember hó 16. napját megelőzően – pontosabban meg nem állapítható időpontban – lopási szándékkal megjelent a Mindszenti Katolikus Temetőben, és nyolc elhunyt személy sírjáról lefeszítve, jogtalanul eltulajdonított több gránit és bronz mécsestartót, valamint bronzvázákat, mellyel a sértetteknek 20.000,- forint és 120.000,- forint közötti összegű az eljárás során meg nem térült kárt okozott

A fentiek mellett P. Gyula gyanúsított  május és  között több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Hódmezővásárhelyen. A gyanúsított többek között tényleges értékesítési szándék nélkül foglalót és vételárat vett át tűzifa leszállítására, tankolást követően fizetés nélkül távozott egy benzinkútról, valamint jogtalanul eltulajdonított egy pénztárcát, egy Bibliát és nagyobb összegű készpénzt. A cselekmények egy része kísérleti szakban maradt. A sértetteknek egyenként 5.000,- forinttól 270.000,- forintig terjedő kért okozott.

A z előzetes letartóztatás indoklása szerint, a gyanúsított büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás van ellene folyamatban, továbbá a terhére rótt cselekményeket sorozat jelleggel és rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve látszik elkövetni. Emellett a bűncselekmények elkövetése során eltulajdonított tárgyak nem kerültek elő, mellyel kapcsolatban tovább nyomoznak. A körülményeket mérlegelve a bíróság úgy ítélte meg, hogy megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, valamint tárgyi bizonyítás eszköz elrejtésével megnehezítené, vagy veszélyeztetné a bizonyítást, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be elsődlegesen szabadlábra helyezés érdekében, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés elrendelése végett, így a végzés nem jogerős.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék Sajtószóvivő
 

Olvassa el ezt is!

Ki akar focista lenni?

Ki akar focista lenni?

Jó hír a futball-labdával igazán szoros barátságot kötött fiataloknak, akik magasabb színvonalon szeretnék folytatni a labdarúgást. A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia válogatója lesz.
Budapesten fogták el a vásárhelyi csalót

Budapesten fogták el a vásárhelyi csalót

A vásárhelyi nyomozók éberségének köszönhetően 4 év után elfogták M. Csabát, aki a jogerős fegyházbüntetése elől bujkált Budapesten.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.