KözéletCsaládi nap a vásárhelyi laktanyában

2012. december 19., szerda
 
Családi nap a vásárhelyi laktanyában

Már hagyománya van Hódmezővásárhelyen a misszióba induló katonák és hozzátartozóik számára rendezett családi napoknak.

 

 

 


A Koszovóba készülő KFOR-8 állománya és családjaik az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában december 15-én vettek részt tájékoztatón.

Bátor Ferenc alezredes, kontingens-parancsnok megköszönte a katonák eddig végzett munkáját, egyben tájékoztatta az állományt a februári kiutazásig előttük álló időszak feladatairól, eseményeiről, például a védőoltásokról és az egyéni felszerelés berakodásáról, valamint az indulás előtti kibocsátó ünnepségről.

A parancsnok megköszönte a megjelent családtagoknak azt a támogatást, amellyel a háttérből segítik a kontingens katonáinak tevékenységét.


A katonák és a családtagok a parancsnoki, pénzügyi és pszichológiai tájékoztatón kívül a Humánszolgálati Iroda tevékenységéről is információt kaptak. Eközben a gyerekeket karácsonyi előadással szórakoztatták, amely után kézműves foglalkozáson vehettek részt.

 

A KFOR Koszovóban

 

Az első magyar koszovói misszió 1999 nyarán érkezett a pristinai Szent László táborba, ám békefenntartóink azóta bázist váltottak. A Pristinában szolgálatot teljesítő magyar kontingens 2011 márciusában – a KFOR-főparancsnokság közelében található – Slim Lines (Vékony Erődvonal) névre keresztelt táborba költözött be, és vált a portugál alakulat szobatársává. A mintegy 150 magyar és a 154 portugál egyenruhás közötti jó szomszédi viszony azonban nemcsak a tábori életre terjed ki, hanem a napi feladatokra is. A két nemzet ugyanis közösen alkotja a KFOR-parancsnok közvetlen irányítása alatt működő Harcászati Tartalék Zászlóaljat (KFOR KTM), amely Koszovó egész területén – sőt akár Boszniában is – bárhol és bármikor bevethető. A most felkészült KFOR 8. váltás hódmezővásárhelyi kontingense a februártól kezdődő féléves missziójára is a Slim Lines táborban rendezkedik be.


 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.