Kultúra, oktatásSárgulás a tradíciók jegyében

2026. május 23., szombat
 
Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez, tradíciójához tartozik, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.

 

 

 

 

 

 

Ez a 'Sárgulási felvonulás' annak ellenére sem szakadt meg, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara is átállt a 6 plusz 1 féléves tanrendre, amely az úgynevezett BSc képzés keretében a 3 év után még egy félév gyakorlathoz köti a diploma megszerzését. Így a fogatokra péntek délután felült 217 végzős, majd csak decemberben veheti át a diplomáját.

 

Idén is mint minden esztendőben a Kutasi úti Tangazdaságból május 22-én pénteken indult a sárgulási fogatos felvonulás. A Sárgulás régi gazdászhagyományát folytatja a Mezőgazdasági Kar. A Sárgulás, ez a minden évben Hódmezővásárhely utcáit betöltő felvonulás, nevét a gabona érése, sárgulása után kapta. Vagyis a megérett végzősök körbejárva búcsúznak a várostól, amely három évre befogadta őket.

 

A Sárgulás koreográfiájának elmaradhatatlan részét képezi a Kossuth téren, a Fekete Sas előtt muzsikáló Városi Fúvószenekar, amely Vágó János dirigálásával, minden évben - így idén is - valódi mini koncerttel örvendeztette meg a Sárgulási fogatos felvonulásra összegyűlt érdeklődőket.

A végzősöktől a Kossuth téren Márki-Zay Péter polgármester búcsúzott.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát