SportBronzérmes lett a HLKC két csapata

2014. január 29., szerda
 
Bronzérmes lett a HLKC két csapata

Január 24-26. között rendezték meg Debrecenben az ország legjelentősebb kézilabda utánpótlás versenyét, a VII. Főnix Kupát

 

 

 

 

A Debreceni Sportcentrum és Sportiskola által rendezett hétéves múltra visszatekintő háromnapos versenyen idén is közel 100 csapat vett részt.

 A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club 2010 óta rendszeres résztvevője a tornának, a több értékes helyezés és érem mellett eddigi legnagyobb sikerük a 2012-ben - többek között a Ferencvárosi Torna Club és a házigazda debreceniek megelőzésével - megszerzett  aranyérem a 2000-es korosztályban.

A vásárhelyi egyesület ezúttal három csapattal vett részt a versenyen: a 2000-es, 2002-es és 2004-es születésű lányokból álló csapat.

A helyszíni beszámolók szerint, a lányok ezúttal is nagyszerűen teljesítettek a háromnapos versenyen, hiszen az erős mezőnyben 2000-es és 2004-es csapat  bronzérmet szerzett, a 2002-es csapat pedig a legerősebb ágra kerülve a nagyon értékes hatodik helyen végzett egy büntetődobásokkal elbukott helyosztó mérkőzésen.
A 2004-es korosztályban az edzők szavazata alapján a Legjobb Játékos Aranyi Viven, a HLKC játékosa lett.

 

2000 korosztály

Végeredmény:
1. Debreceni SC-SI
2. Kézilabda Szeged SE
3. Hódmezővásárhelyi LKC
4. Nádudvar DSE
5. SK Talent Dunaszerdahely
6. Csepel DSE
7. Orosházi NKC
8. Kecel KC

 

2002 korosztály

Végeredmény:
1. Ikervár KC
2. Fehérvár KC
3. Postás SE
4. Debreceni SC-SI
5. Szombathelyi SK-SI
6. Hódmezővásárhelyi LKC
7. Orosházi NKC
8. Hajdúnánás Aprófogúak SC

 

2004 korosztály

Végeredmény:
1. Debreceni SC-SI
2. Student Comfort KUK
3. Hódmezővásárhelyi LKC
4. Balmazújvárosi LKSE
5. Orosházi NKC “B”
6. Szeged KKSE
7. orosházi NKC “A”


A korosztály legjobb játékosa: Aranyi Vivien (HLKC)

 

Olvassa el ezt is!

Diszkrét provokáció

Diszkrét provokáció

A törékeny szőke szépség nem szégyenlős. Először egy Vásárhelyen megjelenő lapban szerepelt félmeztelenül. Mára már az egész ország megcsodálhatja bájait. Képekkel!
A jövő bajnokai versenyeznek a hétvégén

A jövő bajnokai versenyeznek a hétvégén

Az úszó sportágfejlesztés egyik legfontosabb eleme, a Jövő Bajnokai program következő kiemelt eseménye február 1-jén lesz Hódmezővásárhelyen.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.