KözéletBővítették a Kakasszéki gyógyintézetet

2015. május 20., szerda
 
Bővítették a Kakasszéki gyógyintézetet

A kakasszéki központ a térségben az egyetlen, ahol a betegek egy intézményen belül, utazás nélkül valamennyi mozgásszervi rehabilitációs ellátást megkaphatnak.

 

 

 

A régi nevén Erzsébet Kórház-Rendelőintézet 2010-es Fejlesztési koncepciójában is szerepelt, hogy szükség van a kakasszéki telephelyen pályázati forrás felhasználásával egy 20 ágyas mozgásszeri rehabilitációs Nappali Kórház megépítésére. A már korábban kihirdetett, de visszavont pályázatot ismételt kiírásakor a már meglévő kész pályázati anyagot beadták, amelynek eredményeként uniós támogatással, mintegy 400 millió forintból 19 ágyas nappali kórházat alakítottak ki.

 

Ezzel a kakasszéki gyógyintézetben, a fejlesztéstől a várólista rövidülését várják - közölte Kallai Árpád kórházigazgató május 20-án a helyszínen.

Csongrád megyei Székkutas külterületén található gyógyintézetet a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézmény működteti, amelynek főigazgatója a beruházás átadásakor elmondta, a kakasszéki központ a térségben az egyetlen, ahol a betegek egyetlen intézményen belül, utazás nélkül valamennyi mozgásszervi rehabilitációs ellátást megkaphatnak.

A 99 rehabilitációs és 17 aktív ággyal működő intézmény tavaly 100 százalék fölötti kihasználtsággal üzemelt, a várólista azonban így is három hónapos volt. Az 1932 óta működő szanatórium tetőterében kialakított nappali kórház lehetővé teszi a páciensek számára, hogy az intézet minden terápiás lehetőségét igénybe véve gyógyulhassanak, úgy, hogy az éjszakákat az otthonukban töltik - tette hozzá a szakember.

A kapacitások átcsoportosítása mellett 12 dolgozóval növelték a személyzet létszámát, így emelkedhet az ellátott betegek száma is - közölte a főigazgató.

A beruházás a dél-alföldi rehabilitációs ellátást javító, 14 helyszínen megvalósuló, 5 szakterületet érintő, 2,55 milliárd forint összköltségvetésű projekt része.

 

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere kifejtette, az önkormányzat a részben a közeli város tulajdonában álló Kakasszéki-tó rehabilitációját tervezi pályázati támogatással. A beruházás a gyógyintézetben megvalósult fejlesztésekkel lendíthetne a térség egészségturizmusán.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Szél szárnyán együtt egymásért

Szél szárnyán együtt egymásért

A Varga Tamás Általános iskola tanárai és diákjai, idén is, most már a kilencedik alkalommal bizonyították be, hogy a papírsárkányok is kedvelik a helyet. Képekkel!
Kilencven éves Dr. Győri János

Kilencven éves Dr. Győri János

Nyugdíjazásáig a város népszerű állatorvosa volt, nagyon szerette munkáját.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.