Kék hírekBölcsödében lopott a mindszenti nő

2018. december 16., vasárnap
 
Bölcsödében lopott a mindszenti nő

Egy bölcsőde öltözőjéből lopott készpénzt egy mindszenti nő. Az asszony ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.

 

 

 

 

 

 

 

A nő december 14-én 10 óra 30 perc körül ment be az intézménybe, ahol besurrant a dolgozói öltözőbe, és két táskából is készpénzt vett el, majd megpróbált távozni. Az intézmény igazgatójának azonban feltűnt az idegen, és kérdőre vonta.

 

Mivel nem tudott magyarázatot adni ottlétére, rendőrt hívott. A kiérkező körzeti megbízottak a nőt előállították, mivel addigra kiderült, hogy két dolgozó pénztárcájából is eltűntek a benne levő bankjegyek.

A rendőrök a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a cselekmény elkövetését. Az elvett pénzt a nyomozók megtalálták nála.

 

A 43 éves mindszenti lakos ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.


 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi a legeredményesebb cég

Vásárhelyi a legeredményesebb cég

A gazdasági szakemberek számára nem volt meglepetés, hogy a nagykereskedelmi cég 5 százalékkal növelte árbevételét a megelőző évhez képest.
Újabb 5 évet kapott a Rádió7

Újabb 5 évet kapott a Rádió7

Várható volt, hogy a hódmezővásárhelyi központú, de kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adó új tulajdonosai számára kedvező döntés születik.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Szántó Gusztáv díszműkovács családi vállalkozása alkotta újjá a Budavári Palota négy méter széles és nyolc és fél méter magas monumentális vaskapuját.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.