KözéletBiztos a Vásárhelyi Városi Televízió jövője

2014. december 4., csütörtök
 
Biztos a Vásárhelyi Városi Televízió jövője

Még két évig működhet ideiglenes engedéllyel a Vásárhelyi Városi Televízió. Azt követően újrapályáztatják a médiaszolgáltatókat.

 

Fotó: VH

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tájékoztatása szerint tizennégy szolgáltató médiaszolgáltatási szerződése jár le idén december 31-én, de a határidőt 2017. december 31-ére módosítják, hogy a szolgáltatás folytonosságát biztosítsák a helyi és körzeti televíziók esetében a digitális átállásuk törvényben megszabott határidő bekövetkeztéig.
Ennek értelmében a médiatanács ideiglenes hatósági szerződést köt többek között a hódmezővásárhelyi televízióval is, amelynek szintén idén december végén jár le a szerződése.

A médiatanács a televíziókkal a törvényben adható maximális időtartamra köt szerződést - jegyzi meg közleményében az NMHH.

Mint ismeretes a Vásárhelyi Városi Televízió nem várta meg a analóg sugárzás, vagyis digitális átállás moratóriumának végét - a 2017. esztendőt, hanem „előre menekült” és részben pályázati (a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanács 4 millió 834 ezer forintból), részben a vásárhelyi Önkormányzat pénzéből először az adót cseréltek, majd 2013. szeptember 17-től átállt a digitális sugárzásra. Ez még nem volt az „igazi”, mert hiszen még idén márciusig az úgynevezett analóg kép feljavított, digitálisan sugárzott adását nézték a vásárhelyiek.

A Vásárhelyi Városi Televízió is új helyre - az Andrássy -Rapcsák András utca sarkán lévő élpületbe (az OTP feletti emeletre) költözött tavaly. Az Ady Endre utca 14-ben, a VTV eredeti helyén 2012. október 12-én az épület földszintjén keletkezett tűzben annyira megsérültek a kábelek, hogy lehetetlenné vált a műsorkészítés. Akkor elköltöztek a Bajcsy u. 70-be, majd végül tavaly márciusban a végleges helyükre. Ennek kialakítása és teljes felszerelése 75 millió forintba került. Jelenleg 14 fő készíti a műsorokat.

Jelenleg Hódmezővásárhelyen van a régió legkorszerűbb, technikai berendezéseiben a legmodernebb helyi tévéstúdió.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egyszerűen és tisztán

Egyszerűen és tisztán

Szentesen december 4-én délután 5 órakor Návay Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás ’Vonalak és formák’ címmel.
A legtöbben mesterképzésre jelentkeztek

A legtöbben mesterképzésre jelentkeztek

A 2015. februárban induló képzésekre való jelentkezés időszaka november 15-én lezárult: összesen 5827-en nyújtottak be jelentkezést.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.