Kultúra, oktatásEgyszerűen és tisztán

2014. december 3., szerda
 
Egyszerűen és tisztán

Szentesen december 4-én délután 5 órakor Návay Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás ’Vonalak és formák’ címmel.

 

 Fotó:VH

 

A címbeli két szó, két művészi ábrázolásmódot, két eltérő dimenziót is jelent. A ’formák’ a kiállított alkotások plasztikai formáira utal. Aztán vannak a 'vonalak', a rajzok, a sík felületen ábrázolható két dimenziójú formák. Mégis közös bennük valami, Návay Sándor keze alatt a maguk választott nyelvén minden közlendőt és közölhetőt átfognak és kifejeznek. A két dimenzióban megfogalmazott formák, a kiállított képek.

A falon lévő képek, a síkban ábrázolható formák mellett láthatók majd a plasztikai formák: a művésztől megszokott részletgazdagságukkal, kifejezőerejükkel és Návay Sándor üzenetével.

 

Az 1955-ben Hódmezővásárhelyen született és helyben alkotó, magát elsősorban szobrászművésznek tartó Návay Sándornak minden kiállítása izgalmas, mert lehet hogy, mint Szentesen a Művelődési Központban a Tokácsli Galériában december 4-én nyíló kiállításán is találkozunk régebbi alkotásaival, mégis szobrai, vázlatszerű képei érzésekkel ajándékozzák meg a kiállítás látogatót. Egyszerűen és tisztán.

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

A lelkesedés nem lesz elég

A lelkesedés nem lesz elég

Első pillantásra könnyű ellenfele lesz a listavezető Vásárhelyi Kosársulinak. Az NBI/B keleti csoportjában az eddig még nyeretlen Budafok ellen lépnek pályára.
Juhászkurzus záróvizsgával

Juhászkurzus záróvizsgával

Az egyik résztvevő megüzente a reggelente a tömött buszon juhászatról álmodozóknak, hogy az állatokat nemcsak a friss nyári szellőben, hanem a mínusz 15 fokban is el kell látni.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026

Vásárhelyi Művészeti Díj 2026

Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.