Kultúra, oktatásBetáncolták magukat a döntőbe

2014. november 26., szerda
 

Nagyatádon, a Népek zenéje – népek tánca fesztivál középdöntőjén is eredményesen szerepelt a Kankalin néptáncegyüttes, így bejutottak a döntőbe, amely december 6-án 10 órakor Szegeden, a Deák Ferenc Gimnázium dísztermében lesz.

 

 

 

 

2010-ben indult útjára a hagyományőrző klubok, csoportok megmérettetésére a Népek Tánca Népek Zenéje cím alatt futó, országos méretű verseny, amelyen minden korosztály számára, több kategóriában biztosítanak bemutatkozási és versenyzési lehetőséget a magyar és nemzetiségi kulturális értékeit őrző együtteseknek.

Az elmúlt évek alatt a kezdeményezés egyre ismertebb lett, hiszen már a határainkon túl is nagy számban jelentkeznek a versenyre. Ezért már elődöntőket szerveznek Szerbiában, Horvátországban is.

A Bessenyei Ferenc művészeti díjas Kankalin néptáncegyüttes táncosai első alkalommal vettek részt a Népek tánca, népek zenéje fesztiválon, amelyen koreográfiájukkal bejutottak a középdöntőbe.

Rózsa Margaréta, az együttes tagjának beszámolója szerint, november 22-én a Nagyatádi Művelődési Központban rendezték a középdöntőt. A zsűri által legerősebbnek vélt negyedik válogatón lépett színpadra a hódmezővásárhelyi Kankalin néptáncegyüttes. Eredményes szereplésüknek köszönhetően a maximális 150 pontból 148-at szereztek meg. A Felcsíki hopsza című koreográfiát Móricz Bence készítette.

„A hagyomány széppé teszi az életet”, mondta Mayer Károlyné zsűritag. Külön hangsúlyozta a csoport viseletének szépségét, a tánc stílusosságát.  Kiemelte a mezőny életörömét, az erős és szép éneket.

 

Egy nappal a döntő előtt a produkciót Hódmezővásárhelyen is láthatja a közönség a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, december 5-én 18 órakor a „Hej, hej Vásárhely” című produkcióban. 

 

Olvassa el ezt is!

Nyílt napra várja a középiskolásokat az SZTE

Nyílt napra várja a középiskolásokat az SZTE

A központi nyílt nap képzési kiállításán a leendő hallgatók közvetlenül a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket.
Most már hazudnak is

Most már hazudnak is

Ingerült, mérges vásárhelyiek arra panaszkodtak, hogy megint sűrűsödnek a termékbemutatókra invitáló telefonok. Ezúttal megint más módszerrel próbálkoznak.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.