SportBerei Béla kontinensbajnok lett

2015. július 4., szombat
 
Berei Béla kontinensbajnok lett

Berei Béla minden ellenfelén felülkerekedve Európa-bajnok lett a kadett korosztályú tekvondósok 57 kg-os kategóriájában a franciaországi Schiltigheimben.

 

 

 

A Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület tanítványa, a magyar válogatott kerettagja erőnyerőként a legjobb tizenhat között kapcsolódott be a küzdelmekbe. Ott egy fehérorosz, a negyeddöntőben egy szerb, az elődöntőben egy spanyol, a döntőben pedig egy török rivális ellen nyert magabiztosan a 14 éves hódmezővásárhelyi tekvondós.

Edzője: Máté Zsolt

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Morális válság van az ágazatban

Morális válság van az ágazatban

Hódmezővásárhelyről is voltak résztvevők az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon tartott megmozduláson, Budapesten.
1700 résztvevő

1700 résztvevő

Június 27-én este kilenc és éjfél között első alkalommal csatlakozott Hódmezővásárhely a Mozgás Éjszakájához.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.