BulvárBeindult a Deja Vu

2024. június 7., péntek
 
Beindult a Deja Vu

Június 6-án délután 5-től nyíltak meg a kapuk az Újszegedi Partfürdőn, ahol a két házigazda MOLNÁRBÉ és LEVI köszöntötte az első fesztiválozót, aki egy exkluzív fesztivál csomaggal lett gazdagabb.

 

 

 

 


A bemelegítést az idén pályafutásának 30. évfordulóját ünneplő szegedi BIGIBOY vállalta magára, akit a szegedi születésű DJ DOMINIQUE követett, aki mindent megtett, hogy a verőfényes napsütésben igazi fesztivál hangulatot varázsoljon! Az őt követő TNT együttes, azaz Dobrády Ákos és Inti koncertjére megtelt a fesztivál, hogy fiataloktól örök fiatalokig együtt énekelje mindenki a Titkos üzenetet, vagy épp a Bolond, aki sír egy lány utánt!

 

A TNT után érkezett az első külföldi sztár fellépő, a moldáv O-ZONE együttes, akik ’Dragostea din Tei’ című dalukkal felrobbantották a fesztivál színpadát, őket követte az idén 20 éves fennállását ünneplő PEAT JR & FERNANDO feat. SHEELA formáció, akik tényleg biztosítottak mindenkit arról, hogy ’Itt a nyár’!

 

Az estét a DEJA VU Nagyszínpadán először járó ATC folytatta, akivel együtt énekelt a közönség, majd pedig a hab a tortán az igazán látványos és őrületes show-al készülő REDNEX volt, akiknek tagai az ATC-vel együtt hajnalig buliztak a Partyarénában, ahol ezen az estén Bárány Attila és Molnárbé szórakoztatott, még a másik éjszakai helyszínen Nacsa Norbi és Peat Jr játszotta az igazi kedvenceket a 90-es és 2000-es évekből!

Az időgépből ma sincs kiszállás, érkezik a 80-as és 90-es évek ikonja Zoltán Erika, az ACE OF BASE formációval rekordokat döntögető JENNY BERGGEN, a holland techno duó a 2 UNLIMITED, de egy exkluzív show-al érkezik EDWARD MAYA és VIKA JIGULINA, Náksi Attila, és a DEJA VU két közönségkedvence: CASSCADA és BASSHUNTER!

A buli természetesen éjfélkor sem áll meg, mert az éjszakai helyszíneken olyan djkre lehet majd bulizni, mint BIGIBOY, GANGO, DJ SZATMÁRI és ERŐS vs. SPIGIBOY.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

VI. Őz-ŐSök találkozója

VI. Őz-ŐSök találkozója

A Hódmezővásárhelyi Levéltár előadótermében az Őz-ŐSök találkozóján, a pályázati eredmények mellett, a bemutatják beérkezett pályaművekből készült hangfelvételeket is.
70. Vásárhelyi Őszi Tárlat

70. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A kiállítás a magyar művészet egy szűkebb szegmensét jelenítette meg, az ezredforduló óta azonban jóval szélesebb spektrumot tár a közönség elé.
Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

A baktérium okozta betegségről, a Lyme-kórról - Lyme borreliosisról -  az utóbbi időben sokat hallunk, mivel az ország egész területén előfordul.
Vásárhelyi vívósiker Törökországban

Vásárhelyi vívósiker Törökországban

Az antalyai U23-as Európa- bajnokság nyitónapján tőrözőinknek köszönhetően a magyarok játszották a főszerepet.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.