Kultúra, oktatás70. Vásárhelyi Őszi Tárlat

2024. június 6., csütörtök
 
70. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Június közepétől várják az alkotásokat a kerek évfordulós Vásárhelyi Őszi Tárlatra, Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti seregszemléjére.

 

 

 

 


 

A szakember, akit öt évre bíztak meg a tárlat kurátori teendőivel, az előkészületekről tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Vásárhelyi Őszi Tárlat az ország legrégebbi folyamatosan megszervezett kollektív kiállítása.

 

Az elmúlt hét évtizedben nagyon sokat változott a művészet, így a kortárs törekvéseket bemutató őszi tárlat is évről-évre megújult. Egyes időszakokban a kiállítás a magyar művészet egy szűkebb szegmensét jelenítette meg, az ezredforduló óta azonban jóval szélesebb spektrumot tár a közönség elé - mondta a művészettörténész.

 

Nátyi Róbert úgy látja, a következő évek feladata lesz a tárlat országos jelentőségének fenntartása, és emellett - amennyiben lehetséges - emelné a kiállítás már jelenleg is magas presztízsét. A művészettörténész szeretné meggyőzni azokat a már országosan vagy nemzetközileg is elismert művészeket, akik az elmúlt években nem jelentkeztek a tárlatra, hogy küldjenek alkotásokat.

A korábbi tárlatokat rendező kurátoroknak is fontos törekvése volt a fiatalok bevonzása az őszi tárlatokra -mondta a szakember. Hozzátéve: szeretné, hogy a pályakezdőként a kiállításokhoz csatlakozó alkotók később is rendszeres résztvevői legyenek az őszi tárlatoknak.

 

Az elmúlt évtizedek során organikusan kialakult a kiállítás karaktere: a tárlatokon leghangsúlyosabban a táblaképek jelennek meg - közölte a művészettörténész.

 

Hangsúlyozta, szeretné, ha a kiállítás bemutatná a festészet sokszínűségét. A "képkészítés" a 21. században már nem feltétlenül a fatáblákat, a vászont vagy a papírt jelenti. Sok kísérletező művész dolgozik Magyarországon, új médiumok jelennek meg. Meg kell találni a módját, miként lehet ezek bemutatását integrálni a kiállításba - mondta.

 

Az öttagú szakmai grémium július végén válogatja ki az idén október 5-én nyíló tárlat anyagát.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nagy Márton Hódmezővásárhelyen

Nagy Márton Hódmezővásárhelyen

A nemzetgazdasági miniszter szerint, cél a fogyasztás helyreállítása, a beruházások növelése, az exportaktivitás fenntartása, a munkaerőpiac és a hitelpiac megerősítése.
Vásárhelyi vívósiker Törökországban

Vásárhelyi vívósiker Törökországban

Az antalyai U23-as Európa- bajnokság nyitónapján tőrözőinknek köszönhetően a magyarok játszották a főszerepet.
Holler László természetközeli világa

Holler László természetközeli világa

Félszáz festményén keresztül mutatja be a vásárhelyi realista festőiskola tradíciójából táplálkozó mester az utóbbi években készült műveit.
Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről

Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről

A kijelölt természetes fürdőhelyeket az üzemeltetők által megbízott laboratóriumok legalább évi négy alkalommal ellenőrzik.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.