SportAz úszósport példaképei Vásárhelyen

2018. november 4., vasárnap
 
Az úszósport példaképei Vásárhelyen

Megkezdődött az új régióválogatott számára a közös program – válogatott úszók és edzők vették "kezelésükbe" a tehetségeket a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

 

 

 

 

 

 

 

A Jövő Bajnokai program első foglalkozását tartották Hódmezővásárhelyen. Bán Sándor régióvezető, valamint Katona Zsolt és Nagy Attila koordinátorok vezetésével a dél-alföldi régió legtehetségesebb 2004-es, 2005-ös, 2006-os és 2007-es születésű úszóinak válogatottja – benne a NICS-HSÚVC-s Oláh Norberttel, Kis Noellel, Szatmári Mátéval és Musa Márkkal, valamint a Hód Úszós Ugrai Pannával – érdekes és hasznos előadásokat hallgathatott meg – egyenesen klasszisoktól.

 

Petrov Iván, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, a hozzá hasonlóan szintén Győrben dolgozó klasszis tréner, Gyertyánffy Tamás, valamint két kiválóság, Jakabos Zsuzsanna és Takács Krisztián személyes példákon keresztül mesélték el élettörténetüket, az úszással kapcsolatos szakmai meglátásaikat, a nevelés-versenyzés csínját-bínját. Szó esett az utánpótlás-keretek válogatási szisztémájáról, a magyar és az olasz úszósport, tréningezés, szemlélet közötti különbségekről is, továbbá a két élversenyző visszarepült saját gyerekkorába, felelevenítve a korai keléseket, az első megmérettetéseket, majd a vb-ket, Eb-ket, olimpiákat.

 

Zárszóként motiváló szavakkal látták el a fiatalokat, akik – kiegészülve saját egyesületük edzőivel – néhány perccel később közös edzésen vehettek részt. Mindenki számára nagy élmény volt Jakabos mögött tempózni.

 

Többször írtunk arról, hogy 2013-ban hét regionális központ működtetéséről döntött a Magyar Úszó Szövetség, ezek egyike lett Hódmezővásárhely, amelyhez Bács Kiskun, Békés és Csongrád megye 10 városa tartozik, a kiválasztott ifjú sportolókkal, Bán Sándor vezetésével.

Természetesen vásárhelyiek is részt vesznek a Magyar Úszószövetség hosszú távú felkészülési, úgynevezett Jövő Bajnokai Programjában.

 

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - HSUVC
VH
 

Olvassa el ezt is!

28 érem Aradról

28 érem Aradról

Külön kiemelendő a 4 aranyérmes, köztük Tóth Emma, aki FINA-pontja alapján a legeredményesebb lányversenyző lett.
Útavatás pedálozással

Útavatás pedálozással

Körülbelül kétszázan tekertek szombaton azon a kerékpáros túrán, amely a Makót Vásárhellyel összekötő kerékpárút „civil” átadását volt hivatott demonstrálni.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát