BulvárÚtavatás pedálozással

2018. november 3., szombat
 
Útavatás pedálozással

A kerékpárosokat személygépkocsikkal kísérőkkel együtt körülbelül kétszázan tekertek szombaton azon a kerékpáros túrán, amely az újonnan épült, Makót Vásárhellyel összekötő kerékpárút „civil” átadását volt hivatott demonstrálni és amelynek résztvevői Makóról, illetve Hódmezővásárhelyről indultak, majd nagyjából félúton, Maroslelén találkoztak.

 

 

 

 

 

 

 

A vásárhelyi csapat élén Dr. Márki-Zay Péter polgármester kerekezett. Az egyik szervező, Dr. Berényi Károly azt mondta, ők civilként és nem politikai okokból pattantak nyeregbe, mert egyébként is szeretnek kerékpározni.

 

A 25 kilométeres teljes bicikliút vásárhelyi, 14,2 kilométeres szakaszát két hete adták át hivatalosan.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata csaknem 876 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a TOP-os pályázaton. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló 100 százalékos támogatottságú fejlesztés összesen 1 milliárd 600 millióba került.

A fejlesztést a három település 2016-ban pályázta meg, majd 2017 szeptember végén írták ki a kivitelezés közbeszerzési pályázatát.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az év végére elkészülhet a vásárhelyi keleti elkerülő

Az év végére elkészülhet a vásárhelyi keleti elkerülő

Hamarosan újabb jelentős változás lesz Hódmezővásárhely közlekedésében, ha elkészül a várost körülölelő úthálózat.
Hódmezővásárhelyi ételek nyomában

Hódmezővásárhelyi ételek nyomában

Egyik közkedvelt zöldségféle volt és manapság is az a tök. Elmondhatjuk, hogy a tök reneszánszát éli, és nem csak Stájerországban és az Őrségben, de a Dél-alföldön is.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát