BulvárAz országos fotópályázatnak vásárhelyi díjazottja is van

2016. szeptember 20., kedd
 
Az országos fotópályázatnak vásárhelyi díjazottja is van

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, „Miénk a kötött pálya” című pályázatra benyújtott legjobb alkotásokat értékes nyereményekkel jutalmazták a Római Kalandparkban megrendezett díjátadó ünnepségen, szeptember 20-án.

 

 

 


Az Európai Mobilitási Hét idei kreatív pályázata a kötött pályás közlekedés bemutatását tűzte ki célul. A gyermekek számára meghirdetett rajz- és fotópályázatra közel 1200 pályamunka érkezett.

A legsikeresebb műveket korcsoportokként kerékpárokkal, rollerekkel és egyéb csoportos nyereményekkel díjaztak.

 

Az egyik - kerékpárral és oklevéllel - díjazott a hódmezővásárhelyi Sipka Bertalan, aki fotóval pályázott. A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tizedikes diákja tagja a Lucien Hervé Kamera Klubnak.

 

Boros Anita, az NFM vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára az eseményen elmondta: „Nagy öröm számunkra, hogy évről évre egyre több gyermek vesz részt az Európai Mobilitási Hét keretében szervezett pályázaton, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy felhívjuk a fiatalabb generáció figyelmét az autómentes közlekedés lehetőségeire. Célunk, hogy az egészség megőrzése érdekében minél szélesebb körben használjuk a tömegközlekedési járműveket, biciklizzünk vagy sétáljunk.”

 

V. Németh Zsolt, az FM államtitkára beszédében kiemelte: „Környezetügyért felelős államtitkárként számtalanszor tapasztaltam, hogy a környezetvédelem, a környezettudatosság területén felelősen kell döntenünk, és sosem szabad szem elől tévesztenünk az elveinket és céljainkat, mert mindennek, amit teszünk, hosszú távú következménye van. Annak is, ha égve hagyjuk a lámpát, és annak is, ha energiatakarékos izzót csavarunk bele. Annak is, ha felelőtlenül vásárolunk, és annak is, ha tudatosan helyi termékeket teszünk a kosarunkba. Annak is, ha mindenhova autóval indulunk el, és annak is, ha inkább a sétát, kerékpározást vagy a közösségi közlekedést választjuk helyette.”

 
 
Forrás: kormany.hu
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vállalható vereség Egerben

Vállalható vereség Egerben

A nyolc-gólos vereségük ellenére ezúttal minden dicséretet megérdemelnek a lányok, hiszen a meccs nagy részében nyílttá tudták tenni az eredményt.
Fiatalként is felelősen

Fiatalként is felelősen

A Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Felkészítő tábort hirdet 13 és 22 év közötti fiataloknak, akik érdeklődnek az ifjúsági önkormányzat iránt.
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.