KözéletAz országban elsőként Vásárhelyen

2017. szeptember 8., péntek
 
Az országban elsőként Vásárhelyen

Össze kell hangolni a közösség kezében lévő szervezetek, közműszolgáltatók, pénzintézetek, az önkormányzatok tevékenységét annak érdekében, hogy az emberek magasabb színvonalú és olcsóbb szolgáltatást kapjanak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

Lázár János az ország első, valamennyi önkormányzati és közszolgáltatáshoz kapcsolódó ügy intézését egy helyszínen lehetővé tevő központ átadásán elmondta, a szolgáltatások minőségének javításában a digitalizáció még kihasználatlan lehetőségeket tartogat.

A politikus kifejtette, a 2014-ben kezdődött kormányzati ciklus egyik legnagyobb eredménye, hogy sikerült visszaszerezni a 1997-ben privatizált áram- és gázszolgáltató-szektor jelentős részét.

 

A magánosítás következményeként Magyarországon jelentősen megnőtt a lakossági víz, áram, gáz és hulladékszállítás ára, és ez az otthonokat szinte már fenntarthatatlanná tette. A magyar családok 2010-ben már jövedelmük 30-35 százalékát fordították a közműszámlák kifizetésére, sokkal nagyobb részt mint Nyugat-Európában - mondta Lázár János.

A kormány célja, hogy 4 millió háztartás minél olcsóbban jusson gázhoz és áramhoz, ennek egyik módja, hogy az állam részt vesz az ár kialakításában. A másik eszköz, hogy az állam tulajdonosként is szerepet vállal - tudatta a miniszter.

A Nemzeti Közművek Zrt. ma szinte minden magyar háztartás számára jól, üzembiztosan és európai összehasonlításban viszonylag olcsón biztosít gázszolgáltatást. Tavaly már az áramszolgáltatásban is megjelent az állam a Démász Zrt. megvásárlásával - közölte a politikus.

 

Almási István polgármester hangsúlyozta: a városházán, az egykori okmányiroda helyén kialakított központban az emberek egy helyen intézhetik az önkormányzathoz, illetve a városban működő valamennyi közműszolgáltatásokhoz kapcsolódó tennivalóikat, összesen 119 ügytípust.

Előzetes számítások szerint évente 60 ezer ügyfél veszi majd igénybe a központ szolgáltatásait - mondta a polgármester. Hozzátette: az ügyintézést egyszerűbbé teszi, hogy az érkezők online foglalhatnak időpontot.

 

Kóbor György, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az új ügyfélközpont az első, ahol közös arculattal jelenik meg a villamosenergia- és földgázszolgáltatás a fogyasztók előtt.

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Mindszenti háziorvos nyerte az Év praxisa díjat

Mindszenti háziorvos nyerte az Év praxisa díjat

Az ajánlások közül választották ki a bírálóbizottság tagjai a 10-10 legjobb történetet, illetve praxist. A végső sorrendet a szavazatok döntötték el.

Vásárhelyen is megkezdődött a béruniós aláírásgyűjtés

Vásárhelyen is megkezdődött a béruniós aláírásgyűjtés

Igazságos és szükséges, például azért, hogy megálljon a sok fiatal elvándorlása az országból. Hét országban egymillió aláírást kell összegyűjteni.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.