Kultúra, oktatásAz értékekre figyelve, élőre tekintve - Hézső Ferenc kiállítása

2018. március 2., péntek
 
Az értékekre figyelve, élőre tekintve - Hézső Ferenc kiállítása

Március 4-én, vasárnap 12 órakor nyílik az Alföldi Galériában, a 80 éves HÉZSŐ FERENC Munkácsy-díjas festőművész VISSZATEKINTÉS című kiállítása.

 

 

 

 

 

„Az időbeni folyamat részeseiként azonos feltételek között gyarapodtak a tapasztalataink és motiválódtak az érzelmeink. Visszatekintve a mögöttem sokasodó évtizedekben, megelégedéssel állíthatom, hogy szorgos  munkával folyamatos figyeléssel jó családi háttérrel sikerült tovább lépnem a nyolcvanadik  életéveimbe. Ha számba vesszük a szakmai alkotómunkában aktívan eltöltött éveket, ezeknek a terjedelmét is hatvan évben mérhetjük. Gyermekeink, unokáink növekedésével még teljesebbé vált a generációs folyamat” – vallja a kiállítás kapcsán Hódmezővásárhely művészvilágának egyik meghatározó személyisége.

 

Hézső Ferenc kiállítását a vásárhelyi művészetszerető közönségnek a XVI. század nagy államférfijának mondásával ajánlja „ A jó hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”

A 80. születésnapját a közelmúltban ünneplő művész alkotásait Eifert János fotóművész, Hódmezővásárhely díszpolgára méltatja, a megnyitó vendégeit dr. Miklós Péter köszönti.

 

Hézső Ferenc 1962-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Kezdettől fogva tagja volt a Vásárhelyi Művésztelepnek. 1966 és 1975 között a Bethlen Gábor Gimnáziumban, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékén tanított 1975 és 2005 között, melynek két évtizeden át tanszékvezetője is volt. Művészete a vásárhelyi és az alföldi népélet iránt elkötelezett. Tiszteli a helyi képzőművészeti hagyományt, de formailag nem követője senkinek. A pusztulásra ítélt tanyavilágot, a külső kényszerek hatására megváltozott tanyai életformát újszerűen jeleníti meg. Sajátos szimbólumrendszert teremtett, mellyel ‑ saját elmondása szerint ‑ "pofán akarja vágni" képei nézőit. Munkásságát több díjjal, többek között Tornyai-plakettel és Munkácsy-díjjal is elismerték.

Saját hitvallása szerint: „Igénylem a szoros kapcsolatot az engem körülvevő világgal. Tudatosan keresem a gyorsuló világ jelenségeinek sajátos arculatát.”

 

A festőművész VISSZATEKINTÉS című kiállítása április 29-ig tekinthető meg, hétfő kivételével minden nap 10 és 17 óra között.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ünnepi beiktatási díszközgyűlés lesz szombaton

Ünnepi beiktatási díszközgyűlés lesz szombaton

Dr. Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város megválasztott polgármesterének eskütétele. Az egyik alpolgármester neve már ismertté vált.
A listavezetőnél a Kosársuli

A listavezetőnél a Kosársuli

Nem számíthatnak túl sok jóra a listavezető Oroszlány otthonában március 2-án pénteken. A kék-sárgáknak óriási csodát kellene tenniük a győzelemért.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.