KözéletAz emlékezés napja Vásárhely számára

2021. június 16., szerda
 
Az emlékezés napja Vásárhely számára

1944-ben június 16-án elhurcolták a város 737 zsidó polgárát. A vásárhelyi zsinagóga órája a mai napig is azt az időpontot mutatja. A kutatás 470 vásárhelyi zsidó mártírt tart számon.

 

 

 

 

 


 

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt. Hódmezővásárhelyen ezerötszáz zsidó lakott, a városban a Beretzk Pál polgármester-helyettes által vezetett helyi közigazgatás ellenállása miatt nem jelöltek ki gettót.

A város zsidó lakosait a zsinagóga, az egykori zsidó iskola és a hitközségi székház környékére gyűjtötték össze, majd június 17-én indult meg a nyolcszáz ember deportálása először a szegedi téglagyár tranzitgettójába, ahonnan később az auschwitzi és lengyelországi megsemmisítő és haláltáborokba, illetve az ausztriai Strasshofban lévő lágerbe indultak a vagonok.


A kutatás 470 vásárhelyi zsidó mártírt tart számon, negyedük 24 évesnél fiatalabb volt, ezért is állít külön emléket a gyermekáldozatoknak a Holokauszt Múzeum.

 

Érdemes felidézni, hogy néhány évvel ezelőtt amikor a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen vásárhelyi általános iskoláscsoportok számára rendeztek vetélkedőt, kiderült, hogy sokan még soha nem jártak sem itt, sem a múzeumban.

Az nem az ő hibájuk, hogy a Vásárhelyi Hírek által a helyszínen megkérdezett 10 diák egyike sem járt még soha a Holokauszt Múzeumban, arról sem tehetnek, hogy a 10 -ből 10-en nem tudták mit is jelent a Holokauszt szó, de szintén nem tudták mi történt Auschwitz-ban, bár az egyik lány bátortalanul kérdésszerűen annyit mondott: "munkatábor volt?"

 

Nem lehet ezért őket hibáztatni, ugyanis a mai felnőtt társadalom mutatja nekik a mintát, nem utolsó sorban az igénytelen kereskedelmi médiumokkal, a facebook által kínált felszínességgel, az okostelefonos üres fecsegésekkel.

 

 

Évente három megemlékezést tartanak: április 16-a a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. Azokra a magyarokra emlékezünk ezen a napon, akiket a nácizmus zászlaja alatt megfosztottak jogaiktól. A másik emléknap június 16-a, amikor 1944-ben elhurcolták a város 737 zsidó polgárát. A harmadik alkalom, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja, az auschwitzi haláltábor felszabadításának emléknapja: január 27-e.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szúnyogos hírek

Szúnyogos hírek

Frissítve június 16-án. Vásárhelyen lesz légi írtás, de a Katasztrófavédelem a megyében a június 14-vel kezdődő héten is csak a vízparti részeken írtja a szúnyogot.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Szabó (Nikolin) Évára emlékezünk

Szabó (Nikolin) Évára emlékezünk

Mindenki ismerte a hangját ebben az országban. Mindig tudta úgy fordítani a szót, hogy a feloldás, a harmónia az öröm felé menjen, az élet felé, afelé, ahogy érdemes.
Hivatalos tanévi menetrend 2021-2022

Hivatalos tanévi menetrend 2021-2022

A hamarosan ismét megtelnek az iskolapadok, érdemes megnézni, hogyan alakul a 2021 szeptembertől kezdődő tanév. Fontos dátumok!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.