GazdaságAz elmaradt felújítás miatt bezárt egy konyha

2022. január 19., szerda
 
Az elmaradt felújítás miatt bezárt egy konyha

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkört ellátó járási hivatal január 12-i hatállyal megtiltotta a Serháztér u. 6. szám alatti vásárhelyi közétkeztetési konyha működését.

 

 

 

 

 

 


A felfüggesztés okaiként higiéniai problémákat, födém beázás, penészesedés, a nem megfelelő szellőzés szerepel.

Néhány nappal később írtunk a Vásárhelyi Hírekben az eltelt két hét vegyes tapasztalatairól. A cikkben megszólaltattuk Boros Attilát, az új közétkeztető Prizma Food Kft. üzleti ügyvezető igazgatóját, aki többek között elmondta, hogy vállalásaik között szerepel két konyha felújítása, amelyre 160 millió kívánnak fordítani.

 

Mucsi Tamás, a HMSZ közétkeztetési részlegvezetője, a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény intézményvezetője a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, a serháztéri konyha hibáinak javítására ez az összeg az önkormányzatnál már régóta rendelkezésre áll, azonban ők hiába jelezték, hogy szükséges az azonnali felújítás, az önkormányzat halogatta a munkálatokat.

Az egykori intézményvezető közleményében részletesen leírta, miért nem történt meg eddig a konyha felújítása, aminek eredménye a hivatal általi bezárás.

 

Mint írja, „az otthon mintegy kétszáz lakójának, közel ezer óvodás és iskolás napi menüjéről van szó!
Tény, hogy a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény és korábban a HMSZ városi cég Közétkeztetési részlegének vezetése és munkatársai már a korábbi években is jelezték a tulajdonos felé, hogy nagyon rossz állapotban van a tető szerkezete.
Természetesen a hatóság is rendszeresen ellenőrizte a konyhát, melyről készített részletes jegyzőkönyvekben, írta le az elvégzendő javítások szükségességét. 2019. márciustól év végégig nem telt el olyan hónap, hogy ne lett volna napirenden a felújítás az Igazgatóság előtt. Az igazgatóság tagjai támogatták, azonban elnöke határozottan elutasította azt.”

 

Mucsi Tamás szerint, 2021. januárjától a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény vezetése és munkatársai tovább folytatták szélmalomharcukat, ezúttal már az új tulajdonossal, hogy a tető felújítása halaszthatatlan feladat.

"Az elmúlt év tavaszán a tetőablak cseréje, valamint a nyár folyamán a padló részleges javíttatása megtörtént, mivel az olyan értékhatárt képviselt, ami még saját döntési hatáskörben elvégezhető volt.
A többszörösen bekért árajánlatok alapján kivitelezési módtól függően 10 és 15 millió forint lett volna a bekerülési összeg. Ez az összeg a hatékony működés következtében az első pillanattól kezdve rendelkezésére állt a közétkeztetési részlegnek, intézménynek.
Tény továbbá, hogy minden egyes alkalommal fényképpel, videóval kiegészítve nyújtottuk be halaszthatatlan hatályú kérelmünket. Több alkalommal a városfejlesztési iroda munkatársai és egy alkalommal egy szervezett bejárás során a város jegyzője is megállapította a tetőszerkezet cseréjének szükségességét.” – olvasható a közleményben.

2021 szeptemberében a dolgozók petíciót nyújtottak be, melyet a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény vezetése jelezte a tulajdonos felé, hogy ez a helyzet tarthatatlan. A szakvéleményben még a villamos hálózat beázás okozta veszélyeire is felhívták a figyelmet.

„A döntés elutasító volt, legtöbbször szóban, egy alkalommal írásban is megerősítve azt. Talán a petíció hatására, engedélyt kaptunk a tetőt fóliával ellátni, ha ez megoldás lett volna, akkor azt mi saját hatáskörben elvégeztük volna. A tető szerkezetének cseréjét mindvégig jeleztük, ennek költsége rendelkezésünkre állt.” – írta Mucsi Tamás a közleményben

Arról is írt a HMSZ volt közétkeztetési részlegvezetője, hogy hatóság a 2021. szeptember végi bejárása során rendben találta a konyhát. Látta, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a helyreállításkor.

„Tisztában volt mindkét fél azzal, hogy a karbantartási feladatok elvégzésének lazításával, egy-két hét alatt képes a legrosszabb állapot megjelenni, akár soha nem látott mértékben is.
Az elmúlt két évben a tetőszerkezet romlása tarthatatlanná vált, az ablakok cseréje, a padló, a beázások javítva lettek. A tetőcsere szükségességét rendszeresen – azzal, hogy a szükséges pénz rendelkezésre áll – legalább havonta jeleztük, legutolsó alkalommal petíció formájában. A döntés minden esetben szigorúan elutasító volt.” – zárja közleményét Mucsi Tamás

 

Hozzátette: „Tudom, hogy a Kovács-Küry Időskorúak Otthonának vezetésének most, a politikai döntés hatására milyen nagy feladatokkal kell megküzdenie.
A Serháztér utcai konyha nem csak a szociális otthon ellátásáért felelt, közel ezer óvodás és iskolás napi ebédjéről is gondoskodni kell, tovább nem rontható minőségben."

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Menza kóstoló

Menza kóstoló

Vihart kavart Hódmezővásárhelyen a közétkeztetés januári szolgáltató váltása. Cikkek, facebookos beírások, fotók és kommentcunami.
Kiegészítő támogatást kapott Vásárhely

Kiegészítő támogatást kapott Vásárhely

A kormánytól Szeged után Hódmezővásárhely önkormányzata kapta Csongrád Csanád megye települései közül a legnagyobb kiegészítő támogatást.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Munkaerőhiány a régióban

Munkaerőhiány a régióban

A dél-alföldi régió munkaerőpiacán a betöltetlen pozíciók száma a végzettséget nem igénylő betanított fizikai munkakörökben a legmagasabb.
 

És ezt már olvasta?

Kastélyvásárlás, tiszteletdíj emelés, idősek támogatása, múzeum bezárás
Kastélyvásárlás, tiszteletdíj emelés, idősek támogatása, múzeum bezárás Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének október 22.-i, rendes ülésén 21 témáról született döntés.
 
Súlyos baleset a Nagypál-kanyarban
Súlyos baleset a Nagypál-kanyarban Sportautó csapodótt egy fának Hódmezővásárhely külterületén október 19-én este. A balesethez több mentő és tűzoltót is riasztottak.
 
Remek hangulat - Egy triplával fordított a Kosársuli
Remek hangulat - Egy triplával fordított a Kosársuli Felejthetetlen befejezést hozott a Vásárhelyi Kosársuli péntek esti meccse az NB I/B Zöld csoportjában. Képekkel.
 
Ifjú huszár program indult Hódmezővásárhelyen
Ifjú huszár program indult Hódmezővásárhelyen A lovas ismereteket és a huszár hagyományokat oktató program indult a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium hódmezővásárhelyi növendékeinek.
 
Mikulás hozza az önkormányzat játékait
Mikulás hozza az önkormányzat játékait Több, mint hárommillió forint értékben vásárolt fejlesztő és egyéb játékokat a vásárhelyi óvodáknak a város önkormányzata.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2 2024. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A csendes, szagtalan gyilkos szezonja
A csendes, szagtalan gyilkos szezonja Majdnem tragédiával kezdődik a fűtésszezon. A 14 éves fiú szén-monoxid mérgezéssel került kórházba. Tanácsok a fűtési szezon idejére.