Kultúra, oktatásAz egykori hortobágyi munkatáborok világa

2019. október 25., péntek
 
Az egykori hortobágyi munkatáborok világa

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Nemzeti Emlékezet Hete programsorozat zárásaként a hortobágyi munkatáborok világát ismerhették meg az érdeklődők. A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete elnökével, Dr. Mari Albertnével Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze beszélgetett.

 

 

 

 

 


Az államszocialista hatalom 1950 és 1953 között összesen 12 munkatábort működtetett Magyarországon, amelyekbe Csongrád megye 29 településéről, köztük vásárhelyről is hurcoltak el embereket, megfosztva őket vagyonuktól és szabadságuktól. Mari Albertné édesapja, Vecsernyés Antal Domaszéken gazdálkodott gyümölcsösében, aki a községben élt polgári házában feleségével és három leányával. Ávósok és rendőrök közösen rontottak 1950. június 23-án hajnalban a családra, hogy a „közérdekből szükségessé vált” intézkedés keretében kényszerlakhelyre internálják őket.

 

Mari Albertné, Aranka emlékeibe egész életét meghatározó képként rögzült, amint az egyenruhások szüleire fegyvert fogva kényszerítették a családot házuk elhagyására. Vecsernyéséket marhavagonban szállították Tiszaszentimrére akik a megérkezésig azt sem tudták, hogy merre járnak a szerelvények, miközben attól tartottak, hogy Szibériába viszik őket málenkij robotra. A hortobágyi településen végül egy kiürített magtárépület lett a lakhelyük, ahol sok más családdal együtt a földre terített pokrócon kellett éjszakára elhelyezkedniük.

 

A hajnali ébresztőt követően a felnőtteket nehéz mezőgazdasági munkára vitték, de a gyerekeket is befogták dolgozni, akiknek a rizst kellett gyomlálniuk bokáig érő vízben. Enni a reggeli és az esti cikóriakávé mellett délben krumplit, vagy babot tartalmazó leves-félét kaptak. Irataikat elvették, s reményük sem volt megtudni, mikor térhetnek haza. Végül 1953-ban szüntették meg a táborokat, amelyek működtetésének igazi célja a középosztály megroppantása, s vagyonuk megszerzése volt. A szabadság azonban nem volt maradéktalan, házukat nem kaphatták vissza, ismerősöknél húzták meg magukat, s az iskolában, vagy a szülők munkahelyén kiállított dokumentumokon ott szerepelt a jelző: osztályidegen.

 

Mari Albertné elmondta: a 2000-ben megalapított Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének ma is nyolcszáz tagja van, célkitűzésük pedig az, hogy minél többekkel megismertessék a tízezer kitelepített ember történetét, hogy még egyszer hasonló ne fordulhasson elő a magyar történelemben. Az Emlékpont rendezvényén a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai mellett számos érdeklődő vett részt, akik az előadást követő beszélgetésen osztották meg élményeiket a program vendégével.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
Cégek vezetőiről szavaztak a képviselők

Cégek vezetőiről szavaztak a képviselők

Jelentősen változott az önkormányzati cégek vezetőinek és tisztségviselőinek összetétele, amelyről a Vásárhely közgyűlés határozott az  október 23-i ülésén.
Hogyan is áll egy magyar család a beiskolázási roham előtt?

Hogyan is áll egy magyar család a beiskolázási roham előtt?

Csak komoly erőfeszítések árán, egy részük pedig egyáltalán nem tudja finanszírozni a gyerek középiskolát követő tanulóéveit. A számok magukért beszélnek.
Teszt az egészséges táplálkozásról

Teszt az egészséges táplálkozásról

Már szinte unalmasak lehetnek a heti- és havilapok, vagy a különböző internetes oldalakon található tesztek sokasága, amelyek megmondják mit és hogyan…? Mi most egy teljesen egyszerű de hatékony teszttel bizonyítjuk be, hogy lehet másképpen is..!

 

És ezt már olvasta?

Rádió 1 Vásárhelyen is
Rádió 1 Vásárhelyen is A Rádió 1-nek az országban 46 frekvencián, vagyis ennyi településen szól helyi rádióként. A 47-dik Hódmezővásárhely lett.
 
Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
 
Bölcsödék, óvodák fejlesztése
Bölcsödék, óvodák fejlesztése Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.