Kultúra, oktatásAz Állatok Világnapja óvodás szemmel

2018. október 4., csütörtök
 

Lehet mosolyogni, lehet kacsintgatva hümmögni, amikor 4-6 éves gyerekek határozottan és elszántan azt akarják, hogy a felnőttek vigyázzanak az állatokra, akkor a felnőtteknek kötelessége vigyázni az állatokra! Mert, ha nem, akkor gyerekek hogyan bízzanak a felnőttekben…?

 

 

 

 

 

 


Sajnos nehéz a gyerekeknek elmagyarázni, hogy a világ ennél sokkal bonyolultabb, összetettebb. Ám mégis meg kell próbálni már a kisgyerekekbe elültetni a természet és a környezet védelme iránti fogékonyságot. Legalább is az elhatározás motiválja a Szabadság téri Óvoda óvónőit.

 

A Klímanócskák és a köréjük felépített projekt által már nemzetközi hírnévre szert tett óvodában a környezetvédelem mindennapi téma, de most az Állatok Világnapja (október 4-e) tájékán a természet részét képező állatoké a főszerep. Az óvodások tavaly oroszlánt fogadtak örökbe. Megismerkedtek a sörényes vadállat élőhelyével, viselkedésével, a helyével a vadak birodalmában. Na és persze azt is megtudták, hogy ha így halad a világ, akkor néhány évtized múlva velük gyarapodik a kihalt vadállatok egyre növekvő listája. És erről is az ember tehet.

 

Mint azt Bozókiné Szabó Ildikó elmondta, a Szabadság téri óvodában idén pedig egész héten az elefánttal foglalkoznak, képeket, érdekességeket gyűjtöttek, verset, mesét tanulnak róla.

Azt is elmondta, a WWF, magyarul a Természetvédelmi Világalap ajánlása szerint idén az elefántok kapnak központi szerepet. Ezért is foglalkoznak a legnagyobb szárazföldi vadállattal. Ebben az évben az óvodában még több „elefántos” foglalkozás lesz és az egész évet áthatja majd a szándék, hogy elmélyüljenek az ismeretek.

Az óvoda szakmai vezetője szerint céljuk az érzelmi intelligencia fejlesztése, az érzékenyítés, a klímavédelem. Láttatni akarják, hogy a környezet szennyezése, a globális felmelegedés milyen hatással lehet az állatokra.

 

A Szabadság téri óvodások számára a programok sora most vasárnap folytatódik, ezúttal a szülők, nagyszülők bevonásával, ugyanis a családokkal együtt a Szegedi Vadasparkba kirándulnak, ahol jelképesen örökbe fogadják az egyik elefántot.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Indul a pályválasztási szezon

Indul a pályválasztási szezon

A pályaválasztást segítő rendezvényekből több is lesz még idén, Szegeden és Vásárhelyen egyaránt. Most az Agórában volt pályorientációs rendezvény. 
Tram train - 2020. június

Tram train - 2020. június

Október 4-én reggel megkezdődött az algyői vasúti hídj kötelező próbaterhelése, miután megerősítették az épülő tram-train számára. Képekkel és videóval.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.