GazdaságAz Alföldön a legrosszabb diplomásnak lenni

2014. december 27., szombat
 
Az Alföldön a legrosszabb diplomásnak lenni

A Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) keretein belül tavaly harminckét magyarországi felsőoktatási intézmény gyűjtött adatokat a végzettekről, hallgatókról.

 

Képünkön ballagáss az SZTE MGK-n (Fotó: VH)

 

 

A válaszadók teljes létszáma elérte a 24 000 főt, így meglehetősen hiteles képet kaphatunk a közelmúltban felsőfokú végzettséget szerzőkről és életkörülményeikről.

Az adatokból kiderült, a frissdiplomások bruttó havi összjövedelme átlagosan 214 ezer forint. A jövedelmek szórása viszonylag nagynak (131 ezer forint) mondható, ami jelzi, hogy igen nagy kereseti eltérések mutatkoznak a megszerezhető jövedelmek tekintetében. Az állandó lakóhely megyéje szerint vizsgálva az eredményeket, nem okoz meglepetést számunkra, hogy az Alföld frissdiplomásainak bérkilátásai a legkedvezőtlenebbek. Különösen hátrányos a Békés és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye munkavállalóinak helyzete, ahol a 200 ezer forintot sem érik el az átlagos frissdiplomás-bérek.

Csongrád Megyében például a Szegedi Tudományegyetemen tavaly végzett frissdiplomások a DPR tavalyi statisztikái szerint 115- 177 ezer forint nettó átlagjövedelemhez jutnak. (Ebben a sorban a 12 karon végzettek között, 130 ezer forinttal a középmezőnyben vannak a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar frissdiplomásai.)

 

A legelőnyösebb bérezést a Komárom-Esztergomban, Vas megyében vagy a fővárosban állandó lakcímmel bírók esetében láthatunk. Bár az eredményeknél azt is tekintetbe kell venni, hogy az állandó lakóhely megyéje korántsem biztos, hogy megegyezik a tényleges lakóhellyel – vagy a munkavállalás megyéjével.

Ebből is látszik, hogy van eltérés - nem is kevés - a nyugati és keleti országrészek diplomás bérei között.

Ennek egyik oka, hogy nagyobb anyagi háttérrel tudnak indulni a nyugati országrészek pályakezdői, és ott jelentősen több is az olyan nagyvállalat, amely jó pénzért foglalkoztatni tudja a főiskoláról, egyetemről kikerülőket.

Ezeken a munkahelyeken pedig olyan környezetbe kerülnek, ahol folyamatosak a továbbképzések, ahol versenyhelyzet van, teljesíteni kell. Ugyanakkor az olyan térségekben, ahol a vállalkozások nagy része éppen hogy csak működik, nem mindig van lehetőség a szakmai újdonságokat követni, és nincs is, ami motiválja az embereket a fejlődésre. A diplomásbérek ágazattól, szektortól is függenek, és egyes területeken nagy eltérések is megfigyelhetők. Az is gond, hogy egyes szakterületeken túlképzés van, olyanokon is, ahol nincs fizetőképes kereslet.

 
 
VH-DPR
 

Olvassa el ezt is!

Biztonságban Csongrád megye útjain

Biztonságban Csongrád megye útjain

A következő napokra várható drasztikus időjárás változás miatt, az autósokra is megváltozó körülmények várnak. A gyalogosok se felejtsék, hogy csúszik...!
Itt van a 2015-ös divatszín

Itt van a 2015-ös divatszín

A sokoldalú szín divatba jöttét már a 2015-ös tavaszi-nyári kollekciókat felvonultató divathéten is prognosztizálta egy-két meghatározóbb divatház. Képekkel!
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.