Kultúra, oktatásAz 56-os forradalom névtelen hőseiről az Emlékpontban

2019. február 25., hétfő
 
Az 56-os forradalom névtelen hőseiről az Emlékpontban

A fővárosba tartó szovjet harckocsioszlopot megállító kislány és a jászberényi templom híveire kiadott tűzparancsot megtagadó szovjet katonatiszt története is elhangzott Martinkó Károly újságíró, nyugalmazott rendőr alezredes Hittel, szívvel és fegyverrel címmel a kommunizmus áldozatainak emléknapján az Emlékpontban megtartott rendhagyó történelemóráján.

 

 

 

 

 

 

 

Az előadáson, amelyen a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola nyolcadikosai és a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola tizenkettedikes diákjai vettek részt, Martinkó Károly elmesélte annak a kislánynak a történetét, aki 1956. november 4-én Mezőkövesden a fővárosba tartó szovjet harckocsikonvoj elé állt. A tankok megálltak az út közepére bátran kiálló Tóth Mária előtt, s addig várakoztak, amíg Mária osztálytársai el nem vonszolták az útról a kislányt.

 

Elhangzott az előadáson az 1948-as úszóolimpikon, az egri Kádas Géza története is. A településen is népszerű sportolót 1956-ban egy rendezvény szónokának kérték fel a hevesi megyeszékhelyen, aki a felkérésnek eleget is tett. Mindezért a forradalom leverését követően nyolc év börtönre ítélték, s az ott rendszeresen alkalmazott erőszak miatt élőhalottként hagyta el a büntetésvégrehajtási intézményt. Emlékét ma az egri sportmúzeumban emlékmű, s a városban utcanév őrzi.

 

Martinkó Károly megismertette a fiatalokat egy 1956-ban, Jászberényben történt eset részleteivel is. A forradalom kitörését követően a városban a rendet az ott hosszabb ideje állomásozó szovjet páncélos zászlóalj közösen biztosította a magyar nemzetőrökkel és a rendőrökkel. November 4-ét követően a szovjet egység parancsnoka feljebbvalóitól utasítást kapott, hogy nyisson tüzet a vasárnapi miséről a templomból kilépő hívekre. A tiszt a parancsot megtagadta, s nem kellett sokáig várni, hogy a helikopterrel a jászberényi laktanyába érkező szovjet egység katonái statáriálisan kivégezzék a tisztet. Ideiglenesen az út mellett hantolták el, majd egy évre rá a helyi temető szovjet katonasírjainak egyikébe helyezték a holttestet.

 

Martinkó Károly feltett célja, hogy a parancs megtagadásával akár több száz életet is megmentő katonát rehabilitálják és emlékművel tisztelegjenek cselekedete előtt. Mindennek elérésére – mint elmesélte – már az orosz elnöknek is írt levelet. Az előadó Putyin elnökről is megosztott egy történetet. A Leningrádban osztálykiránduláson tartózkodó magyar kislány egy helyi fiatalemberrel ismerkedett meg, s a lány, ahelyett, hogy az osztállyal tartott volna, a fiatalemberrel tekintette meg a város nevezetességeit. Másnapra randevút beszéltek meg, azonban a kislány tanárai nem engedték, hogy elhagyja a szállást. A nagy csokorral a hotel előtt hosszasan sétáló fiatalember végül a virágot egy idős hölgynek adta, s az ablakból kikukucskáló osztálytársak még látták a csalódottan elsétáló Vlagyimir Vlagyimirovicsot, azaz a mai orosz elnököt, Putyint – fejezte be a történetet Martinkó Károly.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Kellemetlen harapások a Megyeri Tigrisektől

Kellemetlen harapások a Megyeri Tigrisektől

A lilák a szezon legsúlyosabb zakóját mérték az enerváltan teljesítő vásárhelyiekre. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve uralták a találkozót.
5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

A vásárhelyi-mártélyi Risztov Évát a köztudat egyfajta hősként kezelte, a már visszavonult sportoló most őszintén mesél gyermekkora és az élsport szövevényes kapcsolatáról.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.