SportKellemetlen harapások a Megyeri Tigrisektől

2019. február 25., hétfő
 
Kellemetlen harapások a Megyeri Tigrisektől

A múltheti, győri vereséget követően szombat délután az Újpest-Megyeri Tigrisek otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának listavezetője egyértelműen javítani szeretett volna a botlást követően, ám ehhez a tabellán hetedik helyen álló, 2019-ben remekelő vendéglátóknak is akadt egy-két szavuk.

 

 

 

 

Talán több is, mint amennyit szerettünk volna. A lilák ugyanis a szezon legsúlyosabb zakóját mérték az enerváltan teljesítő mieinkre - gyakorlatilag az első pillanattól kezdve uralták a találkozót, és a végén feltették a pontot teljesítményükre.

 

Az első hat percben 15-3-as rohammal sokkolta az Újpest a sokat hibázó Kosársulit, a két Surmann és Durasevic vezényletével fölényük ráadásul tovább és tovább duzzadt a nyitónegyed során. Támadásban és védekezésben sem állt össze Tóth Tamás gárdája, Varga Zalán tripláján kívül egy sem ült, emellett a középtávolik és a közelik is elkerülték a háló rezzenését. A dudaszó mentsvárként jött a mi szempontunkból, 28-12-vel fordultak a felek.

 

A második negyed ment a legjobban a mérkőzésen a Kosársulinak, ám ezt a tízpercet is a hazaiak nyerték. A triplák és a lepattanók terén érdemben egyszerűen semmi nem sikerült, Molnár Bence pontjai csupán halványan éltették tisztes távolságban a csapatot. Az újpestiek kiváló egyéni teljesítményekkel rukkoltak elő, mindannyian hozzátették a maguk extráját, amire nem tudott kellőképpen megfelelően reagálni a listavezető.

Hiába igyekezett rotálni együttesét Tóth Tamás, a különbség egyre csak nőtt és nőtt, átlépte a húsz, majd a harminc pontot is, a végére pedig teljesen összerogyott a küzdeni akarását elveszítő Vásárhely. A vége súlyos, 85-46-os vereség lett - innen csak feljebb vezethet az út márciusban, illetve majd a rájátszásban.

Továbbra is őrizzük első helyünket a tabellán, jövő szombaton pedig lehetőség adódik a javításra: az Óbudai Kaszásokkal vívunk rangadót a Hódtói Sportcsarnokban.

 

NB I/B Zöld csoport, 20. forduló:

Újpest-MT-Vásárhelyi Kosársuli 85-46 (28-12, 16-15, 18-10, 23-9)

 

Újpest, Bajza József Általános Iskola - 25 néző. Vezette: Lövei, Földi, Stánicz

 

Újpest: SURMANN P. 17/6, Széphelyi 7, Durasevic 14, SURMANN G. 16/6, Nárai 8.
Csere: FRANCZVA 17, Dokmanovic 2, Nagy 2, Pollák -, Takács -, Vida 2, Nyikos -.
Vezetőedző: Stevan Cupic

 

Kosársuli: Molnár 16/3, Béres 1, Bálint 1, Vas 6, Perák 3.
Csere: Pavlovic 4, Varga 11/9, Börcsök -, Kovács -, Rostás 3/3, Czégel 1.
Vezetőedző: Tóth Tamás

 

Tóth Tamás: „Az első negyedben buktuk el a mérkőzést, három mezőnykosarunk volt csak és túl könnyű gólokat engedtünk a keményen védekező hazaiaknak. A folytatásban sok mindennel próbálkoztunk, de érdemben nem tudtunk közelebb kerülni a 23 lepattanóval többet szedő Újpesthez. Sokkal jobban küzdöttek nálunk, ez bánt leginkább, nem is a súlyos vereség. Gratulálok Cupic mesternek, a rájátszásban fogunk még csatázni!”

 

U20-as csapatunk ellenben óriásit játszott, és egy kiváló második negyednek, valamint végig koncentrált játékának köszönhetően 93-83-as arányban diadalmaskodott - Béres Nándor 32, Bálint Erik 22 pontot szórt. Őrizzük a reményt a bajnoki dobogóra!

 

Március 2-án, szombaton 16 órától az U20-asok a listavezetőt fogadják az Óbuda személyében, utána következik 18 óra 30 perctől a felnőttmérkőzés.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nobel-díjas vendég a vásárhelyi gimnáziumban

Nobel-díjas vendég a vásárhelyi gimnáziumban

A Németh László Gimnázium és Általános Iskola Természettudományos Műhelyében fogadtak tehetséges diákokat. Laborgyakorlataikat Dr. Erwin Neher is megtekintette.
5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

A vásárhelyi-mártélyi Risztov Évát a köztudat egyfajta hősként kezelte, a már visszavonult sportoló most őszintén mesél gyermekkora és az élsport szövevényes kapcsolatáról.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.