KözéletÁtadták az új sürgősségi osztályt vásárhelyen

2012. február 16., csütörtök
 
Átadták az új sürgősségi osztályt vásárhelyen

Európai uniós támogatással új sürgősségi osztályt alakítottak ki a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban, a csütörtökön átadott egység napi hatvan beteg fogadására képes.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

2007 februárjában tizenötezer hódmezővásárhelyi polgár – pártállástól függetlenül - tiltakozott a város utcáin a kórház megszüntetése ellen, mondta Lázár János polgármestere az átadóünnepségen. Emlékeztetett arra is, a kormány akkor szembemenve a valóssággal, a közösség érdekével, megszüntette a kórházban a sürgősségi ellátást. Az ennek következményeként kialakult káosz a mindszenti Hajdú Imre életébe került – fogalmazott a polgármester.

 

Lázár János arról is bezélt,  óriási a mai kormány felelősség, hogy az előző, sikertelen egészségügyi átszervezés után, miként alakítja át az ellátórendszert.

Egy kórházban azt kell megvizsgálni, milyen ellátás legyen, mire van szüksége az embereknek, ebből az orvosok mit tudnak megvalósítani. Szakmai kompromisszumoknak kell születnie. Le kell zárni egy harmincéves átalakítási folyamatot – mondta Lázár János.

A politikus rámutatott, a magyar egészségügy problémáit az itt dolgozók egzisztenciális helyzetének stabilizálása nélkül nem lehet megoldani, de húsz év nélkülözését nem lehet egy esztendő alatt bepótolni.

A polgármester szerint komoly probléma, hogy az egészség megőrzésére keveset fordítanak Magyarországon. Utalt az EVP-re, amelynek eredményeként többek között a szűréseken résztvevők aránya a városban kétszerese az országos átlagnak.    

A kórház régi mosodaépületének átalakításával, 280 millió forintból létrehozott osztályon három vizsgálót alakítottak ki, a súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegeket pedig a sokktalanítóban látják majd el. Az osztály hatágyas kórterme mellett rendelkezésre áll két egyágyas elkülönítő szoba is, ahol a betegek 24 órás megfigyelésére nyílik lehetőség.

Az osztályon – amely hétfőtől fogadja a betegeket - két orvos, három asszisztens és két adminisztratív munkatárs várja a pácienseket az év minden napján 24 órában. Az új osztály átadása a városban és a kórház ellátási körzetében élő összesen 60 ezer ember számára teremt biztonságot. Az eddig Szegedre kerülő betegek 80 százalékát helyben láthatják el.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ha sürgős segítségre szorulunk

 

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.