Kultúra, oktatásÁtadták a Hódmezővásárhelyi Művésztelep műtermeinek kulcsait

2019. október 7., hétfő
 
Átadták a Hódmezővásárhelyi Művésztelep műtermeinek kulcsait

A MANK augusztusban a Hódmezővásárhelyi Művésztelep négy műterme három évre szóló bérleti jogának elnyerésére írt ki pályázatot, amelynek eredményeként a Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitását követő Hódmezővásárhelyi és Mártélyi Művésztalálkozón átadták a művésztelep kulcsait Kotormán Norbert, Radics Márk, Sonkoly Tibor és Szabó Klára Petra részére.

 

 

 

Képünkön az új beköltözők: Radics Márk, Szabó Klára Petra, Sonkoly Tibor, Kotormán Norbert

 

 

 

A 2016-ban teljeskörűen felújított Hódmezővásárhelyi Művésztelep fennállása óta több művészgeneráció kibontakozását segítette: itt kezdte pályáját Szalay Ferenc, Fejér Csaba, Fodor József, Csikós András, Erdős Péter, Hézső Ferenc, Tura László, Samu Katalin, Lantos Györgyi, Máté István, Návay Sándor, Zoltai Attila, Rományi László és Sándor Eszter.

 

Kotormán Norbert Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész számára a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen töltött évei során lehetősége nyílt számos nagyméretű munkája elkészítésére, amelyek nagy része autonóm szobrászati munkássága darabjai, illetve a testvérével, Kotormán Lászlóval közösen készített köztéri kompozíciók. Az elkövetkező időszakban hasonló volumenű munkák létrehozását tervezi, kiegészítve kisebb méretű, de tematikájában sokkban azonos, kerámia sorozatokkal.

 

Radics Márk a művésztelepen szeretné befejezni a feldolgozatlan múltként aposztrofált műtárgyai közül a tervezés alatt álló vagy félkész munkáit. Az elmúlt időszakban nagy formátumú fotó-, illetve nyomtatott média alapú festményeket és kollázsokat kezdett készíteni. A művésztelepen szeretné elkezdeni kivitelezni káoszhangszerét, amely kétköbméteres analóg hangkeltő lejátszó eszközből és erősítőkből álló speciális hangszer.

 

Sonkoly Tibor festőművész munkáira jellemző a bensőséges realista megfogalmazás, igaz, időnként expresszívebb, dekoratívabb hatásokkal, lendületes ecsetkezeléssel fejezi ki mondanivalóját, váltogatja az olaj és a pasztell technikákat. A művészt többször díjazták a Vásárhelyi Őszi Tárlaton, tanulmányait Párizsban és Velencében folytatta.

 

 

Szabó Klára Petra, aki a Vásárhelyi Őszi Tárlaton Tornyai-plakettben részesült, (Erről ITT olvashat!) a kollektív emlékezet trémakörét helyezi a művésztelepi munkája középpontjába. Ebben az évben ünnepeljük ugyanis a vasfüggöny leomlásának 30. évfordulóját, legújabb munkái is erre az évfordulóra reflektálnak, interaktív módon. „Hódmezővásárhelyen több köztéri alkotást mozdítottak el a rendszerváltást követően. Ezek a munkák a városkép szerves részei voltak, főtereken, parkokban álltak. Az idei Őszi Tárlatra három elmozdított munkáról készítettem parafrázisokat” – árulta el a díjról akkor még mit sem sejtő művész a pályázatában. A művész jövőbeni tervei között szerepel a sorozat folytatása, bővítése, továbbá tervezi nagyméretű akvarell kép, valamint egy hosszabb animációt elkésztését is.

 
 
VH-MANK
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen nem jött be? - Szegeden szeptembertől elindul!

Vásárhelyen nem jött be? - Szegeden szeptembertől elindul!

Idén már el sem indult az elsőévesek képzése a Metropol Egyetem Vásárhelyre hívott kihelyezett tagozatán. Az SZTE viszont elindítja a turizmus-vendéglátás közgazdász képzést.
Megnyílt a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Október 5-én délben megnyílt a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat, amelyen művésznemzedékeken átívelve jelennek meg látásmódok a képzőművészet örök témáihoz. Képekkel.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.