Kultúra, oktatásÁtadják az idei Bessenyei Díjat

2013. január 15., kedd
 
Átadják az idei Bessenyei Díjat

Január 22-én Díszközgyűlés keretében adják át az idei Bessenyei Ferenc Művészeti díjakat. Mint arról írtunk, 2012-től nem csak hódmezővásárhelyi és vonzáskörzetének művésze, művészeti csoportja kaphatja meg a 2008 májusában a Közgyűlés jóváhagyásával alapított díjat, hanem az ország minden részéből lehet javaslatot tenni.

 

 

 

Ebben az évben a Bíráló Bizottság Jordán Tamás színművész rendezőnek, illetve a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekarának ítélte oda a díjat.

 

A Közgyűlés döntése alapján évente 500-500 ezer, vagyis 1 millió forintot különítenek el a költségvetésből a díjazásra. Továbbá a kitüntetéshez a város pecsétjével ellátott oklevelet és plakettet adományoz, amely Bessenyei Ferenc portréját ábrázolja.

Az elismerést minden évben, a Kultúra Napjához kötődően, B. Élthes Eszter, a hódmezővásárhelyi születésű, 2004-ben elhunyt színész özvegye és Hódmezővásárhely  polgármestere adja át a díjakat, idén január 22-én, kedden 11 órakor ünnepi műsorral kísérve.

 

 

 

Díjazottak:

 

 

2009. Kónya Krisztina operaénekes

2010. Hegedűs Endre és a Kankalin Néptáncegyüttes

2011. Zoltán Péter klarinétművész és a hódmezővásárhelyi Városi Fúvószenekar

2012. Bitskey Tibor színész és a Fandante Kamarakórus

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

148 katona tett esküt Hódmezővásárhelyen

148 katona tett esküt Hódmezővásárhelyen

Vargha Tamás parlamenti államtitkár: saját elhatározásukból, saját választásuk okán segítik és védik a földet, amit az otthonunknak nevezünk.
Nyugdíj vagy munkabér

Nyugdíj vagy munkabér

Április 30-ig kell jelezniük, hogy a továbbiakban az ellátásukat vagy a munkabérüket szeretnék-e, mert a kettős finanszírozás tilalma mindenkire - így a továbbfoglalkoztatottakra is - érvényes lesz.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.